Frazier a Lions-ra fókuszál, nem a munka státuszára

Leslie Frazier_7Leslie Frazier minden bizonnyal utoljára a Minnesota Vikings vezetője, de ő nem ezzel foglalkozik. A hétfői napon a Vikings edzőközpontjában, a WInter Park-ban tartott sajtótájékoztató Leslie Frazier, aki próbálta megmagyarázni, hogy mi is történt a Cincinnati ellen elvesztett mérkőzésen.

Többek közt kitért a sikertelen harmadik kísérletekre is (emlékezhetünk, 9 kísérletből semmi) amik nem jöttek a csapatnak. Emellett megemlítette a hibákat, amik a vereséghez vezettek. Szokásához híven ezt nagy nyugodtsággal magyarázta, de a hangján érezni lehetett a komor felhangot. Az idén eddig 4-10-1 -es mérleget összehozó vezetőedzőnek lehet, hogy ez volt az egyik utolsó nyilatkozata a Vikings logós pódiumról.

Frazier elmondta, hogy most minden erejével a Lions elleni szezonzáróra koncentrál nem érdekli más. A már harmadik éve vezetőedző Leslie Frazier valószínű utolsó mérkőzésén irányítja a Vikings csapatát.

“Úgy érzem, hogy játékosainknak összpontosítaniuk kell a mérkőzésre. Ez az amit kérek tőlük, hogy a cél lebegjen a szemük előtt. Szeretnénk jól zárni ezt a szezont.” – mondta el Frazier.

Frazier mérlege a csapattal 20-32-1 a három év alatt. Tavaly meglepetésre bejutottunk a rájátszásba, de idén az első nyolc meccsünkből hetet vereséggel zártunk, ami igencsak meghatározta a szezon további részét.

A vezetőedző szeme előtt tehát a Lions elleni találkozó lebeg és jelenleg nem foglalkoztatja mi lesz vasárnap után.

bejegyzesvikingsbanner2.jpg

Forrás:

Minnesota Vikings Hungary

vikingscountry.wordpress.com