Az Eagles - Saints mérkőzésről

Szombat éjjel véget ért a Philadelphia Eagles számára a szezon. Nem tudom eldönteni, igazából hogyan is gondolok a szezonra. Alapvetően egyértelmű sikernek könyvelem el, ha valaki a tavalyi alapszakasz után azt mondja, a csapat megnyerni az NFC Keleti csoportját és a rájátszásban egy utolsó másodperces mezőnygóllal kap csak ki a New Orleans Saints ellen, azonnal aláírom. Ha azt is hozzáteszik, hogy Chip Kelly vezetésével a csapat az egyik legszórakoztatóbb lesz, még biztosabban írom alá.

De ha azt mondják, hogy miénk Shady McCoy, aki a liga legjobb futója lesz, mellé DeSean Jackson karrierje legérettebb szezonját produkálja, a backup Nick Foles pedig 13.5 touchdown passzonként ad el egy labdát, plusz még a védelem is összekapja magát, akkor lehet, azt mondom, verhető hazai pályán egy olyan Saints, melyben Brees az első félidőben mélyen tudása alatt játszott. Tehát van bennem szomorúság, egyben öröm is. Ha valakikben szomorúság, bánat, düh, vagy hasonló érzések lennének, nekik próbálok most segíteni, hogy pozitívan ítéljék meg ezt a szezont.

Mivel a végeredmény 26-24 lett a New Orleans Saints számára, és a mérkőzés korai szakaszában Alex Henery kihagyott tőlünk egy mezőnygólt, így egyszerű azt mondani, rajta ment el a meccs. De ezt azonnal is felejtsük el, két okból is. Egyik, hogy egy 48 yardos mezőnygól sosem egyszerű. Mindezt nagy hidegben még nehezebb megtenni. Mindezt a rájátszás találkozón értékesíteni fokozza a nehézségeket. Plusz, ha olyan játékos teszi, aki előtte még playoff meccsen nem is szerepelt, akkor azt hiszem, elmondhatjuk, nem volt egyszerű dolga a Henerynek.

Másrészt, a Saints a végén úgy ment át rajtunk, mint a kés a vajon. Ha Henery be is rúgta volna a mezőnygólt akkor, még mindig csak 4 pontos előnyünk lett volna, ami ugyan tudjuk, egy mezőnygóllal nem egyenlíthető, de aki látta azt a támadássorozatot (vagy az előtte lévőket a második félidőben), az tudja, valószínűleg touchdownt tudott volna szerezni Sean Payton csapata, ha az kell nekik, és az órát hasonlóan lepörgették volna. Persze, ez már csak feltevés, de a lényeg, ne Henery hibája a kiesés az én értelmezésemben.

Visszatérve kicsit ehhez a mezőnygól kísérlethez, inkább mondanám azt, hogy akár neki is mehettünk volna. Vagyis jó, 4&25 jött volna a Saints 30 yardosáról, de lehet az sem lett volna kockázatos, mint egy 48 yardos FG-t rúgni, aminek úgy 50-50% körüli esélye lehetett bemenni.

Nick Foles mellett természetesen nem lehet elmenni, hiszen a csapat irányítójáról beszélünk. Úgy gondolom, Foles ahogy belerázódott a rájátszás hangulatba, egyre jobb lett. De itt elővenném Chip Kelly felelősségét. Egyszerűen, ha nálad van a liga legjobb futója, akkor kezébe kell adni a lehetőségeket, hogy megmutathassa, miért is ő a legjobb.

Tény, nem kezdett jól McCoy és a futójáték, ami részben az ő, részben a blokkolók sara, de kizárt dolognak tartom, hogy ne fáradt volna el a Saints front seven. De így, hogy nem jöttek a futások, és Foles passzolt sokat, jöttek a sackek sorra. Cameron Jordan és társai oda fognak érni, hiába volt néha rengeteg ideje Folesnak, tudjuk, ő inkább vigyázz a labdára, mint felelőtlenül eldobja. És pont a mezőnygólt előtt jött egy 11 yardos sack, ahol ugyan passzolni kellett az azt megelőző -8 yardos Celek elkapás matt, de akkor is, a run-pass aránnyal nem vagyok kibékülve.

Ennek ellenére panaszra semmi ok, ez csak idővel jobb lehet, még ha minden szezonban nem is fog ilyen alacsony interception átlaggal dolgozni Foles. Mert ne felejtsük el, ő másodévesként, egy elsősorban nem rá írt támadószisztémába beállva a liga valaha volt egyik legnagyszerűbb teljesítményével rukkolt elő.

A bejegyzés folytatódik a Philly Blog oldalán!

Forrás:

Philadelphia Eagles Blog

philly.blog.hu

Kép: bleacherreport.com