A Ravens aláírt az elsőkörös választottjával

A Baltimore Ravens tegnap aláírt az idei draft első körében kiválasztott játékosával C.J. Mosley-val. A 17. helyen kiválasztott linebacker négy éves, 8.787 millió dolláros szerződést kötött a csapattal ami szokás szerint tartalmazza az ötödik éves opciót. A general manager asszisztens Eric DeCosta pedig elárulta, hogy a csapat a szezon elejétől fogja kezdőként számít Mosley szolgálataira Daryl Smith párjaként.

Mosley a Draft egyik legértékesebb és a legígéretesebb pickje volt. Egy Alabamai srácról van szó, aki ott született középiskolába is odajárt és még egyeteméül is az Alabama-t választotta. Középiskolás évében 500 szereléssel iskolarekordot állított fel. Az egyetem választásánál 4 csillagos prospect-nek rangsorolták őt.

2010-ben indult be az egyetemi karrierje az Alabama Crimson Tide-nál. Már az első évében felhívta magára figyelmet, hiszen újoncként bekerült az All-America csapatába és mind a 13 mérkőzésén is játszott csapatában. 67 tackle, 0.5 sack 2 interception és egy 89 yardos visszahordott fumble fűződött a nevéhez freshmanként.

2011-ben a negyedik mérkőzésen kificamodott a könyöke, emiatt kénytelen volt kihagyni két találkozót is.

2012-ben viszont már a csúcsra ért csapatával, hiszen megnyerték a BCS National Championship-et. 107 tackle, 4 sack és újabb 2 interception állt a neve mellett. Nagyon jó szezont produkált. Ezt a teljesítményt 2013-ban is megismételte, mikor újfent megnyerték a Nemzeti Nagydöntőt egy hasonlóan sima meccsen, mint egy éve. Ebben az évben a legjobb linebacker-nek járó Butkus díjat is elnyerte.

Elismerései az egyetemi évekből:

SEC Defensive Player of the Year (2013)
Butkus Award Winner (2013)
BCS National Championship (2012, 2013)
SEC Championship (2012)
Consensus All-American (2012, 2013)
First-team All-SEC (2012, 2013)
Freshman All-American (2010)

Scouting Combine eredményei:

  • Vertikális ugrás: 35 inch (88.9 cm)
  • Helyből távolugrás: 118 inch (299.72 cm)
  • 3 cone drill: 7.30 másodperc

(nfl.com, Fotó: bleacherreport.com)