Panthers poszt preview: Támadófal

Panthers támadófalának most már Jordan Gross nélkül kell folytatnia az életét, aki vezető szerepet töltött be a bal oldalon, és nyugdíjba vonult ebben a holtszezonban.

A versenyt az ő megüresedett bal oldali tackle pozíciójáért mindenki figyelemmel kíséri majd az edzőtáborban. Továbbá, ez a fejlődő, Ryan Kalil center által vezetett egység várja az egészséges visszatérőket, Amini Silatolu-t és Garry Williams-t, akik a tavalyi nyitó napon kezdő guard-nak számítottak, de korán egész szezont betöltő sérüléseket szenvedtek.

Visszatérők:

Ryan Kalil

A center karrierjének negyedik Pro Bowl jelölését kapta, miután minden mérkőzésen kezdett 2013-ban. Pályafutása során először volt csapatkapitány. 11 mérkőzésről hiányzott láb sérülés miatt 2012-ben és Ed Block Courage Award díjjal tért vissza tavaly.

Byron Bell 

Mind a 16 mérkőzésen játszott 2013-ban, 14 alkalommal kezdő right tackle-ként. A 2011-ben draftolatlan újonc, korábbi New Mexico egyetemi játékos kezdő right tackle pozícióba küzdötte magát. Érintett a kezdő bal oldali tackle pozícióért folyó küzdelemben. 

Amini Silatolu

Mindössze három mérközésen játszott 2013-ban, az 5. héten elszenvedett elülső keresztszalag szakadás miatt. A 2012-ben második körös választás 15 mérkőzésen kezdett a bal oldali guard pozícióban, mint újonc Midwestern State játékos. All-pro Pro Football Weekly/PFWA kitüntetett.

Nate Chandler

A korábbi defensive lineman 2013-ban 16 mérkőzésen játszott, nyolc alkalommal kezdőként (hatszor jobb guard-ként, két alkalommal right tackle-ként). Versenyben van Bell-el a kezdő bal oldali tackle pozícióért. Az UCLA egyetemről érkező draftolatlan újonc 10 mérkőzésen játszott defensive lineman-t 2012-ben, újonc évében.

Garry Williams

A 2013-as szezont kezdő right guard-ként nyitó játékos az 1. héten szalagszakadást szenvedett. 2012-ben mind a 16 mérkőzésen játszott, kilenc alkalommal kezdő right guard, két alkalommal right tackle poszton.

Chris Scott

Szabadügynökként érkezett, és az első nyolc mérkőzésen kezdett 2013-ban (hétszer kezdő jobb guard-ként, egyszer bal guard-ként). A 9. héten térdsérülést szenvedett, és nem játszott a hátralevő hat mérkőzésen.

Edmund Kugbila

A Valdosta State-ről a negyedik körben kiválasztott játékos egész újonc szezonjában sérült volt egy térdsérülés miatt. Várhatóan guard pozícióban harcol majd a játékidőért.

Brian Folkerts

Szabadügynökként érkezett és 10 mérkőzésen játszott 2013-ban. Tartalék centerként, a gólvonal szituációkban és a speciális csapatban szerepelt.

Andrew McDonald

Részt vett a Miami Dolphins edzőtáborában, mielőtt 2013-ban az utolsó 10 mérkőzésre a Carolina gyakorló csapatába igazolt.

Újoncok:

Trai Turner

A harmadik körös választás a Louisiana State-ről kezdő guard pozícióért fog harcolni idén. Játszott 25 mérkőzésen, 20 alkalommal kezdő jobb guard-ként a Tigers-ben és másodéves szezonját követően már az NFL-ben találta magát.

David Foucault

Draftolatlan újonc szabad ügynökként, négy szezon után érkezett a University of Montreal egyetemröl. Bal tackle-t játszott a Carabins csapatában, miután kezdetben jobb guard-ként szerepelt. A 2014-es Canadian Football League Draft-on a Montreal Alouettes az 5. helyen választotta ki.

Andrew Norwell

A draftolatlan újonc szabad ügynök 50 mérkőzésen 39 alkalommal kezdett az Ohio State-en. Háromszoros All-Big Ten konferencia kiválasztott. Utolsó 34 mérkőzésén bal oldali guard-ként kezdett.

Jared Wheeler

A draftolatlan újonc szabadügynök center Miami-ból jött. 38 mérkőzésen hatszor kezdett a Hurricanes csapatában.

Legutóbbi igazolások:

Derek Dennis

Szabad ügynök guard-ként igazolt ebben a holtszezonban a Chicago Bears gyakorló csapatából. 52 mérkőzésen 37 alkalommal kezdett a Temple csapatában. Kezdő guard és tackle volt az egyetemen.

Kevin Hughes

Szabadügynök tackle-ként érkezett a holtszezonban. Részt vett a Green Bay Packers edzőtáborában 2013-ban, de lemondtak róla a végső keretszűkítésnél. Három meccset játszott a St. Louis Rams csapatában 2011-ben.

Oscar Johnson

Szabad ügynök tackle-ként érkezett a holtszezonban, miután szerepelt négy mérkőzésen a Tennessee Titans gyakorló csapatában, újoncként, 2013-ban. Eredetileg draftolatlan újonc szabad ügynökként került a Tennessee-hez.

panthers_facebook.jpg

Forrás:

Carolina Panthers Magyar Szurkolói oldal

facebook.com/panthershun és panthershun.gportal.hu