Kirúgták Dennis Allen-t a Raiders vezetőedzőjét

Az Oakland Raiders tegnap bejelentette, hogy kirúgták a csapat vezetőedzőjét Dennis Allen-t. A hír senkit sem érhetett váratlanul, hiszen már hetek óta téma volt a vezetőedző elmozdítása. A második játékheti Houston Texans elleni vereség után többen is elkezdték követelni Allen kirúgását és a vasárnapi Miami Dolphins elleni mérkőzés végleg megpecsételte a sorsát.

Allen-t 2012-ben nevezte ki a Raiders és mindkét teljes évében 4-12-es alapszakasz mérleget produkált a csapattal. Az idei szezont 0-4-el kezdte így vezetőedzői pályafutását csak 8-28-as mérleggel zárta. A csapat zsinórban elvesztette az utolsó 8 alapszakasz mérkőzését így a hétvégi kiábrándító vereséget követően számítani lehetett erre a végkifejletre.

Alapszakasz eleji edzőmenesztések (1970-től)
EdzőCsapatForduló
Jack Patera, 1982 Seahawks 2
Bruce Coslet, 2000 Bengals 2
Howard Schnellenberger, 1974 Colts 3
Jerry Williams, 1971 Eagles 3
Dennis Allen, 2014 Raiders 4
Lane Kiffin, 2008 Raiders 4
Scott Linehan, 2008 Rams 4
Mike Shanahan, 1989 Raiders 4
Kay Stephenson, 1985 Bills 4
Tommy Prothro, 1978 Chargers 4
Rick Forzano, 1976 Lions 4

 

A nyilatkozat szerint rossz kezdés egyelőre csak Allen állásába került és a general manager Reggie McKenzie állása biztonságban van. A csapat tulajdonosa Mark Davis az év elején megmondta, hogy nincs több kifogás így ha nem fog bekövetkezni valami hatalmas javulás akkor McKenzie is el fogja hagyni a Raiders-t.

Januárban leírtam, hogy meg kell tartani Allen-t és a mostani helyzet miatt nem állítom azt, hogy ez meg sem történt de mostanra sok minden megváltozott. A tavalyi szezonban majdhogynem a fizetési sapka felét halott összeg töltötte ki így meg kellett adni neki a második esélyt. Ezzel nem tudott élni de ha más vezetőedzővel sem fog változni a helyzet akkor a keret felépítésében kell a hibát keresni és McKenzie sem maradhat a csapatnál.

A hírek szerint az offensive line edző Tony Sparano, a senior offensive asszisztens Al Saunders és az offensive koordinátor Greg Olson a legesélyesebb az ideiglenes vezetőedzői posztra. Várhatóan ma estig megnevezik az ideglenes vezetőedzőt.

bejegyzesraidersbanner.jpg

Forrás:

Oakland Raiders Hungary

raiders.blog.hu

(nfl.com, Fotó: abc30.com, cbssports.com, sportige.com)