A Raiders aktiválta D.J. Hayden-t

A Raiders tegnap bejelentette, hogy aktiválta a tavalyi első körben kiválasztott cornerbacket D.J. Hayden-t. A védő így az idei szezonban először léphet pályára az esti Cleveland Browns elleni mérkőzésen. Hayden aktiválása mellett a gyakorlócsapatból szerződtették még a defensive end Denico Autry-t is.

Sajnos a roster hellyel nem volt probléma ugyanis sérültlistára kellett tennie a defensive end LaMarr Woodley-t (bicepsz) és a safety Usama Young-ot (térd) is így a két felszabadult helyre érkezhetett a két játékos.

Hayden PUP listára került mert az offseasonban eltörte a lábát és így kihagyta a szezon első hat mérkőzését. Már pár hetet edzésbe állt de a Raiders ideiglenes vezetőedzőjének, Tony Sparano-nak az állítása szerint csak pénteken döntötték el, hogy már megfelelő az egészségi állapota és pályára léphet a Browns ellen.

Hayden pályafutása igen balszerencsésen kezdődött hiszen különböző sérülések miatt csapata első 22 alapszakasz mérkőzéséből csak 8 találkozón tudott pályára lépni.A védő kiválasztása a tavalyi Draft egyik legnagyobb "sztorija" (a sérüléstörténete miatt) és legrizikósabb döntése volt egyszerre.

Még bent volt a defensive end Sheldon Richardson, a defensive tackle Star Lotulelei, a strong safety Kenny Vaccaro és egy újjáépülő csapatnak a lehető legbiztosabb picket kellene húznia.

bejegyzesraidersbanner.jpg

Forrás:

Oakland Raiders Hungary

raiders.blog.hu

(nfl.com, Fotó: rantsports.com)