Csak a győzelem hallgattatja el az okoskodókat

Amikor az irányító Cam Newton egészsége lett a felkapott téma a múlt héten, Newton rámutatott arra, hogy senki sem tenne fel kérdéseket, ha a Panthers nyert volna. Vasárnap, miután a Panthers újra vereséget szenvedett, részben azért, mert a végén kimaradt a mezőnygól a sorozatos konzervatív játék hívásokat követően, Newton ugyanezt a taktikát választotta.

"Ha megnyertük volna a mérkőzést, nem lennének kérdések." mondta Newton. "Csak megpróbáltuk megtalálni a módját, hogy hogyan nyerhetjük meg a mérkőzést."

Newton-nak persze igaza van.

Az okoskodás egy otthoni iparág az NFL-ben. Számtalan ember valójában úgy él, mint egy szakmai okoskodó. És minden egyes ilyen, több millió amatőr okoskodó, egy sereg fotel quarterback 20-20 utólagos bölcsességgel áll rendelkezésre.

Ez a hagyomány része, ami miatt a futball annyira szórakoztató - ha nem vagy NFL vezetőedző.

Amikor a vezetőedző Ron Rivera ott állt a mikrofon mögött, az érzelem a nehéz veszteség után még friss, az első kérdés, amit kapott, az a 46 yardos mezőnygólról szólt, ami kimaradt 01:22-vel a vége előtt - vagyis pontosabban a játékokról, amik megelőzték a rúgást.

"Azért, hogy megnyerjük a meccset." Rivera csak ennyit mondott, hogy ismertesse a döntéseket. "Ez az egyetlen oka."

A Panthers 19-17-es hátrányban volt, amikor megkapta a labdát a saját 36 yardos vonalánál, 02:08-al a mérkőzés vége előtt. Három passz játék és 26 másodperc múlva - 01:42-vel a vége előtt - a Panthers előkészítette a terepet az erős lábú kicker-nek, Graham Gano-nak az Atlanta 32 yardos vonalánál.

A Falcons-nak megvolt mind a három időkérése, így a Graham-be valamint a védelembe vetett bizalom alapján a Panthers döntött, hogy futtatja a labdát.

"Van egy csomó dolog, amit választhattam volna." mondta Rivera. "Azt a döntést hoztam, amiről úgy éreztem, hogy a legjobb a meccs azon pontján."

Tényleg ez minden, amit egy edző tehet. Előfordul, hogy a döntés összejön. Néha nem. Néha a dolgok nem működnek, függetlenül a döntéstől.

Ebben az esetben Rivera döntése tökéletes lett volna, ha a Panthers elér egy first down-t, fut a labdával, és az Atlanta kénytelen elhasználni minden időkérését - feltételezve, hogy a Panthers végül berúgja a mezőnygólt. Ebben az esetben azonban a döntést el lehet felejteni a sok más variációval együtt.

Ez lett volna a közel tökéletes döntés, ha Gano berúgja 46 yardról - annak ellenére, hogy a döntést mindenki elfelejti, ha az Atlanta-nak még sikerül mezőnygólt rúgni 01:22 alatt, időkérés nélkül.

Korábban, a második félidőben, rengeteg okoskodó a lelátón hangot adott a véleményének, amikor a Panthers 16-3-as hátrányban úgy döntött, hogy punt-ol, két 4th&5-nél, az Atlanta 48-as vonaláról.

Mindkét esetben azonban Rivera hitt a védelmében, akik 3&out-al jutalmazták ezért, és a türelme eredményre vezetett, amikor a második után a offense végre beindult és két touchdown drive-ot vezetett, amivel a Carolina átvette a vezetést .

A mérkőzés végén Rivera pontosan ugyanazt tette. Megkockáztatta, hogy a védelem meg tudja tartani a Falcons-t, nem enged pontot 01:22 alatt, időkérés nélkül.

Hozhatott volna jobb döntést, de ezt soha nem fogjuk megtudni, mert Gano rá nem jellemző módon hibázott. Mint tudjuk, a döntést nem kritizálnák, ha a Panthers nyert volna.

Sőt, akkor egyáltalán nem is lett volna megemlítve.

panthers_facebook.jpg

Forrás:

Carolina Panthers Magyar Szurkolói oldal

facebook.com/panthershun és panthershun.gportal.hu