Whittaker kiharcolta magának a helyet

Miután a futó Fozzy Whittaker a pályán találta magát egy sor jelentős snap alatt a Panthers kései hajrájában az Atlanta Falcons ellen, a vezetőedző Ron Rivera Whittaker-t tárgyilagosan együtt említette a franchise történetének legjobb futóival.

"Azt hiszem, Fozzy, DeAngelo Williams és Jonathan Stewart egy szép nyerő hármas a futók között." mondta Rivera. "Ez egy jó kombináció. Mindannyian valami mást tesznek az asztalra."

Kizárt, hogy alig négy hónappal ezelőtt Whittaker elképzelte azt, hogy egy NFL edző kimondja ezeket a szavakat, amikor az edzőtábor 90 emberrel elkezdődött, és nem volt biztos hely a számára.

"Én Austin-ban edzettem, készen kellett állnom a lehetőségekre." mondta Whittaker. "Szerencsére az egyik itt volt, a Carolina training camp kezdetén."

Amikor a Panthers leigazolta Whittaker-t július 27-én, sokan úgy néztek rá, mint egy "tábori test." De természetesen nem ez volt Whittaker terve, amit meg is mutatott, amikor 71 yardot és egy TD-t futott a Panthers második előszezon meccsén.

Whittaker kérte, hogy beszélhessen a csapattal az előszezonban, és azt mondta a csapattársainak, mindig lehetett rá számítani, az utolsó cseppig.

"Ez vagyok, a nap elején és a nap végén." mondta Whittaker. "Minden egyes nap ugyanaz a személy leszek, és ugyanúgy végzem a munkám, így amikor a játéknap jön, akkor bízhatnak bennem, hogy ugyanaz a személy leszek, aki az edzésen voltam. A kemény munka kifizetődik. Anyám nevelte belém ezt, még kiskoromban."

Whittaker lelkesedése le lett tesztelve már profi karrierjének elején. A kiemelkedő karrier az University of Texas egyetemén keserű véget ért, amikor elküldték térdsérülése miatt a rangidős szezonjának végén, ez pedig azt eredményezte, hogy draftolatlan volt 2012-ben és a draft után sem igazoltak le.

A rehabilitáció java részében kikerült a radarból, Whittaker decemberre gyógyult meg annyira, hogy egy NFL csapatnál próbálkozzon. Az Arizona Cardinals vetett rá egy pillantást, végül leigazolták a gyakorló csapatba a szezon utolsó két meccsére.

Whittaker a 2013-as szezon első hónapját a San Diego Chargers-nél töltötte, de keveset játszott, mielőtt elküldték. A Cleveland Browns leigazolta és Whittaker gyorsan értékesnek bizonyult, mint kickoff returner. De a Browns elküldte májusban, és munkanélküli volt, amíg a Panthers nem adott neki egy esélyt, hogy helyet szerezzen magának a keretben.

"Valahányszor kapok egy lehetőséget a pályán," mondta Whittaker "Én megyek, hogy kihasználjam azt."

Lehetőséget nehéz lesz találni, amikor a Panthers visszatér a játékhoz november 30.-án a Minnesota Vikings ellen. Williams és Stewart egészséges, és a fullback Mike Tolbert várhatóan játszani fog, miután az utolsó nyolc játékot kihagyta egy térdsérülés miatt.

De Whittaker, aki visszahordott két kickoff-ot is TD-re mindössze kilenc meccsen a Texas egyetemén, bemutatott egy 46 yardos kickoff visszahordást a Falcons ellen, megvillantva egy újabb készségét, amely segíthet a csapatnak.

"Bármi is az, amit meg kell tennem, hogy győzelemhez segítsem a csapatot, meg fogom csinálni," mondta Whittaker. "És ha a nevemet mondják, 100 százalékot fogok adni magamból."

panthers_facebook.jpg

Forrás:

Carolina Panthers Magyar Szurkolói oldal

facebook.com/panthershun és panthershun.gportal.hu