A ‪Panthers‬ védelme egyre jobb formában

A Panthers azzal a reménnyel kezdte a szezont, hogy ismét a pályára lép a liga egyik elit védelme. De miután 30 vagy annál több pontot csak egyszer engedtek tavaly, 2014-ben az első 10 meccsen ez ötször fordult elő.

Világossá vált, "meglehetősen korán", hogy Carolina-nak minél több sebességre van szüksége a pályán.

"Végre kaptál egy esélyt, láthattad tényleg mid van, és azt mondod: "OK, nagyobb sebességre van szükségünk a lábmunkában."" mondta Sean McDermott. "Ez nyilvánvaló volt a legtöbbünknek már korán. Csak nem tudtuk a lábmunkát a pályára vinni, mert ott voltak az edzőteremben."

Amikor teljes erejükkel visszatértek, az újonc defensive back Bene Benwikere és Tre Boston lett a kezdő cornerback és free safety. Továbbá a harmadik éves cornerback Josh Norman került be a kezdő keretbe az 5. héten és tündökölt, mint a csapat top cornerback-je.

Várható, hogy két újonc a secondary-ben próbára teszi egy edző türelmét, de a Panthers-nek be kellett illeszteni a sebességet a rendszerbe.

"Az egyetlen módja a fiatal játékosok fejlődésének, ha játszanak." mondta McDermott.

És a fiatalok jól teljesítettek a Carolina védekezési struktúrájának megközelítésében. Ahogy McDermott magyarázta, "Az én erőm elfedi a gyengeséged, és az erőd elfedi a gyengeségem."

A fiatal defensive back-ek jelentősen segítettek továbbfejleszteni a front seven játékát - a futás blokkolásban és az irányító siettetésében is.

A Carolina három-meccses győzelmi sorozatának a védelem adta a gerincét, 13,3 pontot engedve egy meccsen. És a Panthers szép lassan egészen a 10. helyig kúszott fel az NFL védelmek ragsorában.

"Igazán büszke vagyok arra, ahogy a srácok összefogtak." mondta McDermott. "Sokat tanulhatsz, ha kedvezőtlen időkön vagy túl. A legfontosabb dolog, ami segített nekünk, hogy igazán ragaszkodtunk a jövőképünkhöz."

panthers_facebook.jpg

Forrás:

Carolina Panthers Magyar Szurkolói oldal

facebook.com/panthershun és panthershun.gportal.hu