A Cowboys nem érvényesíti Henry Melton opcióját

Az NFL csapatoknak az év ezen szakaszában kell meghozni a legfontosabb döntéseiket a jövőbeli keretüket illetően. Februárban főként a meglevő szerződésekről kell dönteni, egész pontosan arról, hogy hogyan akarják kezelni a bónuszokat és az egyéb opciós lehetőségekkel. A játékosok szerződéseinek részletei nagy részben ismertek a nyilvánosság előtt így a szakértők viszonylagos pontossággal belátnak a színfalak mögé és előre tudják vetíteni a jövőt.

Henry Melton két éve a liga egyik legjobb defensive tacklejének számított és újonc szerződésének lejártát követően a Chicago Bears franchise taget adott neki. A tag alapján 8.45 millió dollárt keresett a 2013-as szezonban de az alapszakasz hamar véget ért a számára ugyanis egy szeptemberi mérkőzésen elszakadt a keresztszalagja. A sérülés miatt a Bears már nem hosszabbított vele és szabadügynökként a Dallas Cowboys szerződtette.

A Cowboys tavaly márciusban egyéves szerződést kötött a védőfalemberrel amely hároméves opciót tartalmazott. A tavalyi szezonban viszonylag olcsón játszott, csak 2.5 millió dollárt foglalt el a fizetési sapkából de az opciós évek már egészen máshogyan festenek.

Az idei szezonban 9.25 millió, jövőre és két múlva pedig 7.75 millió dollárt foglalna el a fizetési sapkából. A Cowboys kimondatlanul is a védőfal vezérének szerződtette Melton-t de ezt nem tudta bebizonyítani a tavalyi szezonban. 15 tacklet és 5 sacket szerzett a tavalyi szezonban így érthető módon a Cowboys visszautasította az opciós jogot. A játékos ügynöke megerősítette a hírt.

A lépés tulajdonképpen várható volt ugyanis az érvényes szerződéssel rendelkező játékosok 137 millió dollárt foglalnak el a Cowboys fizetési sapkájából. Melton után csak 750 ezer dollár halott maradna és a felszabaduló összegre nagy szüksége van a Cowboys-nak hiszen a támadóegység két legjobbjának, Dez Bryant-nek és DeMarco Murray-nek nincs szerződése a következő szezonra.

(nfl.com, Fotó: foxsports.com)