A Jets lemondott Chris Johnson-ról

A New York Jets tegnap bejelentette, hogy nem él Chris Johnson szerződésében levő opcióval és nem tart igényt a szerződésben levő második évre. Így ismét szabadügynök lesz a szinte csak szebb napokat megélt running back.

Johnson-t a tavalyi offseasonban szerződtette a Jets miután lemondott róla korábbi csapata a Tennessee Titans. Kétéves, 8 millió dolláros szerződést kötöttek vele és az idei szezonban 5.25 millió dollárt foglalt el a fizetési sapkából. A szerződés 1.75 millió időarányos bónuszt tartalmazott ami halott összeg marad de az elküldésével 3.5 millió dollár szabadult fel a Jets fizetési sapkájában.

Johnson a tavalyi szezonban pályafutásának legrosszabb évét futotta, ráadásul idén januárban még fegyverbirtoklás vádjával le is tartoztatták. Kristian Dyer, a Metro New York munkatársának értesülései szerint azonban az elküldés hátterében csak és kizárólag a pályán mutatott teljesítménye áll.

A jelenleg 29 éves futó pályafutásának elejétől a Top futók közé tartozik. Újonc szezonjában 1.228 futott yardot szerzett majd a második szezonjában átlépte a 2.000 yardos álomhatárt. A Titansnél eltöltött hat szezonja mindegyikében átlépte az 1.000 futott yardot.

A Jets-nél tavaly pályafutásának legkevesebb yardját szerezte (663 yard) de az igazsághoz hozzátartozik, hogy tavaly kapta meg a labdát a legkevesebb alkalommal. 4.3 yardot átlagolt futásonként ami mutatja, hogy még azért maradt benne kakaó. A tavalyi szezonban több csapat is szenvedett a futójátékával így egy alacsonyabb szerződésért biztosan meg fogja találni a következő csapatát.

Johnson elküldésének hátterében mindenképpen a tavalyi gyengébb produkció állhat de az opció viszautasításával felerősödött egy pletyka is. A csapat új offensive koordinátora Chan Gailey lett aki éveken keresztül együtt dolgozott a Buffalo Bills-nél a running back C.J. Spiller-el. A futó szerződése lejár és egyes vélemények szerint Johnson elküldésével Spiller érkezését készítették elő.

(nfl.com, Fotó: nypost.com)