Négy mérkőzéses eltiltás a Cowboys védőjének

Rolando McClain a visszavonulása és egy év kihagyás után a tavalyi szezonban visszatért az NFL-be és egész jó szezont futott de a hírek szerint továbbra sem tudja meghazudtolni önmagát. Tegnap kiderült, hogy a liga négy mérkőzéses eltiltással sújtotta mert a linebacker megbukott a gyógyszer/drog teszten. McClain fellebbezett az eltiltás ellen.

A jelenleg 25 éves McClain a tavalyi szezon egyik kellemes meglepetése volt hiszen nagyon jól tért vissza az egyéves kihagyása után. A tavalyi szezonban 12 mérkőzésen kezdett, 81 tacklet, 1 sacket, 1 kierőszakolt fumblet és 2 interceptiont szerzett.

A korábbi elsőkörös pick sohasem volt egyszerű eset és a pályán kívüli problémái miatt az Őt draftoló Oakland Raiders végül megvált tőle. 2013-ban egy tradeel a Baltimore Ravenshez került de a szezon kezdete előtt megváltak tőle. McClain ezt követően bejelentette, hogy felhagy a profi futballal.

McClain-t Sean Lee sérülése miatt szerződtette a Cowboys és érthető módon csak egyéves szerződést kötöttek vele így szabadügynökké válik márciusban. A helyzetét értelemszerűen nem könnyíti meg a mostani eltiltása, ráadásul januárban két egymást követő playoff mérkőzésen agyrázkódást szenvedett így megjósolhatatlan, hogy mennyire lesz keresett a piacon.

(nfl.com, Fotó: cowboysblog.dallasnews.com)