Megműtötték a Texans elkapóját

Kiderült, hogy a 2014-es szezon után megműtötték a Houston Texans elkapóját DeAndre Hopkins-t. A csuklóműtétről maga a játékos beszélt a KILT Houston-nak adott interjújában. Saját bevallása szerint csak egy kisebb beavatkozásra volt szüksége és pár hét múlva már edzésbe tud állni.

Hopkins az utolsó Jacksonville Jaguars elleni alapszakasz mérkőzésen sérült meg amit bizonyít, hogy kétéves pályafutásának legrosszabb mérkőzését játszotta. A tavalyi szezon viszont nagyon jól sikerült a receiver számára hiszen az 1.210 elkapott yardjával és 6 elkapott touchdownjával csapatának legjobb elkapója volt.

A Jaguars ellen játszotta a legrosszabb mérkőzését de meg említeni, hogy a 13. játékhéten a Tennessee Titans ellen karrierjének legjobb mérkőzését játszotta. 238 elkapott yardot szerzett a Titans ellen és ennél több yardot egyetlen mérkőzésen csak Andre Johnson szerzett franchise történetében.

Mindemellett fontos megemlíteni, az elkapó hogy nagyon fiatalon jelentkezett a Draftra így még mindig csak 22 éves. Több idei Top Draft prospect elkapó idősebb nála. Ha kap egy egyenletesen teljesítő irányítót akkor garantálható számára egy hely a következő évi Pro Bowl keretben.

(nfl.com, Fotó: texarkanagazette.com)