Darrelle Revis 70 millió dolláros szerződéssel tér vissza a Jets-hez

A New England Patriots hétfőn bejelentette, hogy nem él Darrelle Revis opciós második évével és kiengedi a cornerbacket a piacra. Nem volt váratlan a bejelentés ugyanis Revis a második évében 25 millió dollárt foglalt volna el a fizetési sapkában.

Már hónapok óta téma Revis jövője az NFL-en belül és mindvégig korábbi csapata, a New York Jets merült fel vele kapcsolatban és tegnap hivatalossá is vált, hogy Revis Island visszatér első profi csapatához.

A conerback ötéves, 70 millió dolláros szerződést kötött a Jets-el. A szerződés 39 millió dollár garantált keresetet tartalmaz és az első három év mindegyikében 16 millió dollárt fog keresni. Érdekes, hogy ez az összeg megegyezik a 2013-as cap számával ami miatt akkor eltradelték a Tampa Bay Buccaneers csapatával.

A Jets tulajdonosa Woody Johnson az év elején kijelentette, hogy vissza akarja hozni Revis-t New Yorkba és az új general manager jó katonaként teljesítette is a parancsot. Mike Maccagnan nem tétlenkedett eddig sem hiszen egy tradeel megszerezte Brandon Marshall-t a Chicago Bears csapatától, hosszabbított a linebacker David Harris-el és a szabadügynökpiacról megszerezte a cornerback Buster Skrine-t és a guard James Carpenter-t.

Buster Skrine a Cleveland Browns csapatától érkezik, négyéves 25 millió dolláros szerződést kötött az új csapatával ami 13 millió dollár garantált keresetet tartalmaz. A Seattle Seahawks guardja James Carpenter pedig szintén négyéves 20 millió dolláros szerződést kötött a Jets-el.

(nfl.com, Fotó: thejetsblog.com, nydailynews.com)