Washington-ban folyatja Colt McCoy

A Washington Redskins rossz szezonját tulajdonképpen jól jellemezte az irányítóposzton kialakult káosz is de a QB soron nem fog változtatni a csapat. Tegnap bejelentették, hogy a Redskins egyéves szerződés szerződéshosszabbítást kötött tartalékirányítójával Colt McCoy-al.

A Redskins-nél jövőre is marad a tavalyi felállás ami szerint Robert Griffin III a kezdő, Kirk Cousins az első, McCoy pedig a harmadik számú tartalékirányító. Azonban elképzelhető, hogy ez a sorrend csak az év elején lesz így.

RGIII egészségesen jól teljesít és ki lehet mondani, hogy rengeteg csapat örülne egy ilyen irányítónak azonban a profi pályafutását beárnyékolják a folyamatos sérülései. A korábbi elsőkörös irányító sérülése miatt tavaly Cousins bekerült a kezdőbe és Jay Gruden már arról beszélt, hogy vele bármit elérhet a csapat.

Ez azonban pár hét után megváltozott és Cousins a padon találta magát. McCoy lett kezdő, öt mérkőzésen lépett pályára és 2-3-as mérleggel zárta a szezont. 1.057 passzolt yardot, 4 touchdownt és 3 interceptiont szerzett a tavalyi alapszakaszban.

Az idei szabadügynökpiac "legsilányabb" pozíciója az irányítóké így nem lehet rajta csodálkozni, hogy a csapatok igyekeznek megtartani a játékosaikat. A régiek megtartása nem rossz ötlet, hiszen a játékosok minimum egy évet már eltöltöttek az adott csapatnál, ismerik a csapatot, a játékosokat és a playbook-ot.

McCoy részéről is jó döntésnek tűnik, hogy a fővárosban marad hiszen a csapatok többsége már felöltötte a rosterét és nagy eséllyel csapat nélkül maradt volna a következő szezonban.

(nfl.com, Fotó: chatsports.com, hogshaven.com)