Az erősebb, gyorsabb Brown készen áll a bizonyításra

Tavaly, amikor a wide receiver Corey Brown megérkezett a Bank of America Stadium-ba, mint draftolatlan újonc, úgy tűnt, egy kicsit izgatott.

Kipakolta az edzésekhez, mint a többi draftolatlan újonc, és nyilvánvaló volt, hogy nem érezte úgy, a csoporthoz tartozik.

Szentül hitte, hogy draftolni fogják. Szóval, attól a pillanattól kezdve, hogy megérkezett, úgy játszott, mintha draftolták volna. Úgy viselkedett, mint egy korai draft pick - teljes önbizalommal és egy kis hencegéssel. Tudta hová tartozik, és be is bizonyította.

Brown 13 meccsen játszott, három alkalommal kezdett újoncként, 21 elkapással 296 yardot és két TD-t szerzett.

A sebessége a Panthers offense kritikus darabjává vált, olyannyira, hogy Brown kiszorította a veterán elkapó Jason Avant-ot a csapatból.

Az idei holtszezon programban többet láttunk, mint tavaly év végén - Brown folyamatosan a védelem mögött volt és az irányító Cam Newton több passzt is elindított labdát váró kezeibe.

"Határozottan onnan folytatjuk, ahol abbahagytuk tavaly." mondta Brown. "Jó a kapcsolatunk a pályán kívül is, és ez látszik a pályán, ahogy összejátszunk. Bízik bennem," tette hozzá Brown, "és én bízom benne."

És ahogy a bizalom alakult, Brown játéka is bővült. Fejlesztette a köztes útvonal futásait, és élesebben csinálja az irányváltásokat. A veterán tight end Greg Olsen is észrevette ezt.

"Tavaly ilyenkor Corey egy olyan srác volt, akire azt mondtuk, "Wow, gyors." Idén ő egy elkapó." mondta Olsen. "A fickó tud játszani. Ő nem csak egy egytrükkös póni, egy olyan srác, aki csak végigfut a pályán. Van egy csomó természetes ösztöne."

Brown ösztönei táplálták a holtszezonbeli terveit. Alulértékeltként tudta, nagyobbnak és erősebbnek kell lennie, hogy megtarthassa a helyét.

"Dolgoztam a tömegem növelésén és megtartásán." mondta Brown, aki a tavalyi 82 kg után idén már 84 kg.

De egy gyors, karcsú játékosnak, mint Brown, a kérdés az, mennyit lehet és mennyit kell megszerezni.

"Arról van szó, hogy elegendő a tiszta izomtömeg, így képes felvenni az ütközést." magyarázta az erőnléti edző Joe Kenn. "Meg kellett szereznie (a súlyát)."

És úgy növelte a súlyát, hogy nem vesztette el a sebességét. Sőt, gyorsabb lett.

"Ami azt jelenti, erősebben ütközik." mondta Kenn. "Egy lelkiismeretes gyerek. A tömeg, amit hozott, minőségi izomtömeg. Ez az, amit akarsz."

Brown-hoz hasonlóan a Carolina teljes elkapó alakulata egyre nagyobb és jobb ebben a holtszezonban. Devin Funchess-t a második fordulóban draftolták, a gyors veterán Ted Ginn Jr. visszatért egy év Arizona Cardinals-ban töltött év után, és Jarrett Boykin is csatlakozott a csapathoz, miután három szezont játszott Green Bay-ben.

"Ez az egész csoport nagyon-nagyon jó." mondta Brown.

A verseny még nagyobb és Brown tudja ezt. Az erősebb, gyorsabb, finomabb változatú Brown pedig alig várja, hogy ismét bizonyíthasson.

panthers_facebook.jpg

Forrás:

Carolina Panthers Magyar Szurkolói oldal

facebook.com/panthershun és panthershun.gportal.hu

Fotó: charlotteobserver.com