Panthers Poszt preview: Tight end-ek

A tight end pozíció annyira fontos, mint még soha az NFL történetében, és szerencsére a pozíció olyan jó a Panthers csapatánál, mint még soha. A tavalyi játékosok visszatértek, a franchise történetének első 1000 yardos tight end-jének vezetésével.

Visszatérők

Greg Olsen

Miután az újonc elkapóval, Kelvin Benjamin-nal együtt a csapat legjobbja volt 1008 yarddal 2014-ben, Olsen aláírt egy három éves szerződés hosszabbítást, így a Carolina játékosa lesz 2018-ig. Amellett, hogy megdöntötte a saját csapat rekordját az elkapott yardok tekintetében a tight end-ek között, szintén megdöntötte a saját rekordját az elkapások esetében is a tight end-ek között (84), ami az első Pro Bowl szereplését jelentette. 126 mérkőzésen játszott és egyszer sem hiányzott.

Ed Dickson

Dickson három éves szerződés hosszabbítást írt alá a Panthers csapatával. Hat elkapással 116 yardot ért el az utolsó négy meccsen (két alapszakasz, két rájátszás), miután összesen hét elkapása és 66 yardja volt az első 14 meccsen. 111 elkapással 1178 yardot szerzett négy szezon alatt a Baltimore Ravens-ben, mielőtt a Carolina-hoz került korlátlan szabad ügynökként 2014-ben.

Brandon Williams

Folyamatosan javult mióta csatlakozott a Panthers csapatához 2013-ban, miután ragyogott az NFL Combine-on. 14 meccsen játszott - kilencen újoncként - és megszerezte karrierjének első négy elkapását (44 yard) 2014-ben. "Swole Bones"-nak nevezik a csapattársai impozáns testalkata miatt.

Richie Brockel

Sokoldalú játékos, aki egymás után 43 snap-ben játszott tavaly, miután egy boka sérülés miatt a 4. héten a sérült tartalék listára került. Négy futása és négy elkapása volt a Panthers-ben, mióta csatlakozott 2011-ben, de többen blokkoló tight end-ként és fullback-ként ismerik.

Friss igazolás

Scott Simonson

Szabad ügynökként írt alá június 10-én, miután az újonc szezonját az Oakland Raiders-ben töltötte, ahol játszott az utolsó négy meccsen, de nem volt feljegyezhető statisztikája. ... Draftolatlanként hagyta ott az Assumption College-et, a Divízió II-es iskolát Massachusetts-ben, ahol 15 TD elkapása volt négy szezon alatt.

Jamie Childers

A Coastal Carolina játékosa szabad ügynökként írt alá május 11.-én, miután részt vett az újonc minicamp-en meghívott próbajátékosként. Részt vett a St. Louis Rams edzőtáborában 2012-ben és a New York Giants edzőtáborában 2013-ban valamint egy meccsen szerepelt a Buffalo Bills gyakorló csapatában 2014-ben.

panthers_facebook.jpg

Forrás:

Carolina Panthers Magyar Szurkolói oldal

facebook.com/panthershun és panthershun.gportal.hu

Fotó: worldinsport.com