Vikings Training Camp előzetes - Tight endek

Training Camp_TE4A Vikings keretében jelenleg 5 összekötő, azaz Tight end játékos van. Közülük kiemelkedik Kyle Rudolph, aki bár tavaly sérülése miatt nagyrészt nem is játszott, de nagyon jó képességű játékos. Az 5. profi évét kezdő Rudolph mindenképpen a Vikings első számú TE-je lesz megint.

Visszatérésével Bridgewater-nek szinte egy új fegyver lesz a kezében. Ketten együtt még alig játszottak, hiszen mire Teddy-re került a sor a meccseken, azelőtt Rudolph sérvet kapott és 6 hetet ki kellett hagynia, majd csak a 12. héten tért vissza, de felejthető teljesítményt nyújtott.

Rudolph teljesen megújult a holtszezonban és készen áll a bevetésre. Reményeink szerint a közte és az irányító között kapcsolat jó lesz a pályán is és remek teljesítményt fog majd nyújtani.

Rhett Ellison leginkább Rudolph sérülése miatt kapott nagyobb szerepet tavaly és jól is kezelte a szituációt. Megszerezte karrierje első TD-jét is. Leginkább azonban blokkoló játékosként és a special team-ben szerepeltették, ami végülis feküdt neki.

Chase Ford is megmutathatta, hogy vele is számolni kell. A sérülésekből kifolyólag ő is kapott lehetőséget bőven, sőt kezdőként is szerepelt. Jó kezű, fizikális TE, aki 11 elkapásból 127 yardot és egy TD elkapást is bemutatott ( vs Washinton). Simán el lehetne képzelni, hogy 2 TE-s felállásnál ő alkotna párost Rudolph-al, a tehetsége meg van hozzá.

A holtszezonban érkezett a csapathoz az egykori Packers TE, Brandon Bostick, valamint a DRAFT-on, az ötödik körben MyCole Pruitt is Vikings játékos lett.

Róluk még nem sokat tudunk, csak annyit, hogy az eddig lezajlott edzéseken elégedettek voltak velük az edzők, főleg a fiatal Pruitt-al, aki ha jól küzd, akkor odaérhet a csapatba. Ez majd azonban a Training Camp alatt és az alig 2 hét múlva kezdődő előszezon meccseken kiderül.

Forrás:.

Minnesota Vikings Hungary

vikingscountry.wordpress.com