Enemkpali elnézést kért Geno Smith kiütéséért

A New York Jets öltözőjében tegnap reggel a linebacker IK Enemkpali eltörte a kezdőirányító Geno Smith állkapcsát akinek 6-10 hetet kell majd kihagynia a sérülés miatt. A csapat teljesen érthető módon azonnal kivágta a védőt aki azóta bocsánatot kért a történtek miatt.

Todd Bowles vezetőedző tegnapi nyilatkozatából már kiderült, hogy a két játékos egy teljesen gyerekes dolog miatt veszett össze. Azóta már megtudtuk, hogy Smith-nek 600 dolláros repülőjegy tartozása volt amit nem akart megadni a védőnek sőt még heccelte is az ütés előtt.

Az eset kapcsán megszólalt az elküldött védő aki mindenkitől elnézést kért a tette miatt. Mindenkitől kivéve Smith-től.

"Elnézést kérek a Jets csapatától, az edzőktől, a szurkolóktól és a csapattársaimtól. Geno és én egyszerűen szabadjára engedtük magunkat pedig egyszerűen csak el kellett volna onnan sétálnom. Mélyen megbántam a tettem, sohasem akartam senkit sem megbántani. Köszönöm a Jets-től kapott lehetőséget." - szerepelt Enemkpali közleményében.

(nfl.com, Fotó: sportsgrid.com)