Jól sikerült Dez Bryant műtétje

A Dallas Cowboys nagy árat fizetett a csoportivális New York Giants legyőzéséért. A mérkőzésen a csapat legjobb elkapójának, Dez Bryant-nek eltört egy csont a lábában. Bryant azóta már átesett a műtéten is és a hírek szerint minden rendben történt a beavatkozás során. Előreláthatólag 4-6 hetet kell majd kihagynia az elkapónak.

A wide receiver a mérkőzés második negyedében sérült meg és a győztes drive során már nem lehetett pályán. Érdekes, hogy Bryant-nek az első félidőben is be kellett mennie az öltözőbe, akkor dehidratáció lépett fel nála. A mérkőzést 5 elkapással és 48 elkapott yarddal fejezte be.

Elvesztése nagy veszteséget jelent a Cowboys offense számára mert a kiemelkedően a legjobb elkapójukat kell nélkülözniük. Az utolsó három szezonjának mindegyikében pályára lépett az összes mérkőzésen és mindegyik szezonban átlépte az 1200 elkapott yardot. Ötéves pályafutása során csak 5 mérkőzést hagyott ki.

Bryant kiesésével nagyobb szerepet fog kapni Terrance Williams és Cole Beasley de rajtuk kívül már csak Devin Street és Lucky Whitehead bevethető így nagy valószínűség szerint a Cowboys elkapót fog szerződtetni a következő napokban.

(nfl.com, Fotó: bleacherreport.com)