Trade: Gerald Hodges a 49ers csapatában folytatja

Nick Easton_1Kedden este (nálunk) érkezett a hír, hogy a Vikings eltradelte egyik ígéretes LB-jét.

A Minnesota Vikings együttese úgy lehet meg van szorulva center poszton, mert képes volt beáldozni Gerald Hodges-t, hogy megkaparintsa a San Francisco 49ers újonc centerét Nick Easton-t.

Na persze nem biztos, hogy erről van szó, de csere megtörtént. Gerald Hodges, aki a Vikings még a 2013-as Draft 4. körében választott ki már a California-i együttest erősíti. Ezért cserébe kaptuk meg Nick Easton-t, a Harvard-ről kikerült centert, valamint egy 6. körös választási jogot a következő évi Draft-on.

Hodges jól teljesített már tavaly is, idén pedig kiharcolta a kezdő LB posztot a védelemben, de Zimmer döntése nyomán Kendricks kapott lehetőséget a legutóbbi meccsen. Talán ezért is áldozták be a fiatal LB-t, mert már Kendricks-re alapoznak, így úgy vélik nem akkora veszteség.

Az érkező játékos, Nick Easton nem fogja befolyásolni Sullivan visszatérését. Értve úgy, hogy amint felépül Sullivan lesz a kezdő center. Ezt maga Spielman mondta el. Azt viszont még nem tudni, hogy Easton lesz-e a csapat kezdő centere, amíg tart a felépülés vagy továbbra is Berger számít a favoritnak.

Easton idén a Harvard-ról újonc szabadügynökként került az NFL-be, méghozzá a Baltimore Ravens együttese szerződtette. Nem sokkal később szintén egy trade kapcsán került a 49ers-hez, ahol csak az előszezonban kapott lehetőséget. Állítólag jó játékos, majd meglátjuk.

Egy biztos, Spielman már készül a jövő évi Draft-ra is és máris eggyel több választási jogunk van, mint alapból.

Forrás:.

Minnesota Vikings Hungary

vikingscountry.wordpress.com