Szentek a tisztítótűzben / Beharangozó: Saints vs. Buccaneers

A New Orleans Saints az évad elején a megújulást tűzte ki célul a 2015-ös szezonra. A megújulási és tisztulási folyamat az ég jóvoltából azonban kínokkal és gyötrelmekkel teli. Talán a Szentek régi bűnei (Bountygate) miatt. Mert ahogy Jack Sparrow is megmondta: “Bizony a bűneinkért előbb-utóbb fizetnünk kell!” 

Ezek a purgatóriumi állapotok eddig négy győzelmet hoztak csupán a Szenteknek, amivel nem túlságosan tudnak dicsekedni szurkolóik előtt. Olyannyira nem, hogy a fekete-arany tábor fele immáron nem elégszik meg Rob Ryan védőkoordinátor menesztésével. Súlyosabb fejet szeretnének látni a porba hullani. Sean Payton-ét.

Nagyon hírlik, hogy a neves vezetőedző utolsó éve lehet ez a Saints élén, mert évad végén megköszönik eddigi munkásságát. Amennyiben így lenne, már lenne is érdeklődő, aki szívesen látná. Ez a csapat nem más, mint a floridai szomszédvár, a Miami Dolphins, ahol a megbízott Dan Campbell kezéből kellene átvennie valakinek a delfinidomári halas zsákot. Őszinte leszek. Legyen bár a Bucs tájékán fejlődés az eredményesség tekintetében, én szívesen látnám Paytont csapatunk élén. Persze, hogy ne forgassunk mindent ki tövestül, valahogy úgy, hogy Koetter maradjon a helyén, Lovie pedig átveheti teljes egészében a védőkoordinátori pálcát! Na persze ettől még kellene új támadófal edző, egy új wide receiver edző, és új nevek a secondary háza táján. De én simán merek nagyot álmodni!

1212_3_seanpayton

Térjünk azonban vissza a Szentekhez! Néhány szakértő már véli is látni Payton utódját. Ő Dennis Allen, aki Rob Ryan kirúgása után vette át a védelmet New Orleans-ban. Ezek után mindenki azt gondolná, hogy a játékosok is megpróbálják kegyeit elnyerni. Na de nem a cornerback Brandon Browner, aki azután, hogy bemutat egy siralmas produkciót, még simán le is ordítja Allen fejét az oldalvonal mellett. Hát igen! Van, aki sértésnek veszi a kritikát. Az ilyenfajta frusztráltságról a Saints játékosa Kasim Edebali nyilatkozott talán a leghelytállóbban.

“Tudod ez nagyon frusztráló. Minden ember ebben az öltözőben szereti a focit és szereti ezt a csapatot. Ha nem jön az eredmény az nagyon kiábrándító. És ez fájdalmas is.”

Az eredmények tehát nem jönnek a Szenteknél. A pocsék védelem azután sem állt talpra, hogy Dennis Allen vette át a stafétát Rob Ryan-től. Két mérkőzést tudtak le azóta. Két vereség, melyek alatt az ellenfelek irányítói lubickoltak. A Texans irányítója Brian Hoyer 107,6-os ratinggel zárt. Cam Newton már 122,1-es ratinggel, a Párducok pedig 41 pontot raktak a táblára. Így hiába volt tehát Brees és az offense teperése. A 38 pont is kevés volt a győzelemhez. Ha ebből az aspektusból vizsgáljuk az eseményeket, Dennis Allen kinevezésének lehet nem is New Orleans-ban örülnének a legjobban, hanem Tampában, Charlotteban és Atlantában.

A Bucs háza táján örömteli, hogy a playoff reménye még mindig él. Persze vannak negatívumok, amiken jó lenne végre felül emelkedni, mert eddig nem sikerült. Ilyen például az a tény, hogy a szélső elkapóink az elvártakhoz képest elég pontatlanul játszanak és sok a kiejtett labda. Mike Evans esetében például 8 darab, és a felé irányuló passzok csupán 49,1 %-a jut célba. Vincent Jackson esetében is csak 51,6 %-ról beszélhetünk. Itt egyedül Russell Shepard 100%-os. Igaz felé mindeddig 2 labda ment összesen. Természetesen azonban mindezek mellett meg kell említeni azt is, hogy Evans és Jackson is elit valamiben. Ők ketten váltják elkapásaikat first down-ra legnagyobb százalékban az egész ligában. Ezt a listát Vincent Jackson vezeti. Elkapásai 87,5 %-a egyben first down is. Evans ezt 83,3 százalékos hatékonysággal műveli. Szóval van öröm az ürömben!

1212_4_vincentjackson

Amiben viszont nem sok, azok a büntető yardok. A Buccaneers jelen pillanatban az egész ligában a legtöbb- 117 db.- szabálytalanságot elkövető gárda. Még olyan csapat is csak három van, aki a 100 büntetést elérte. Abból egyik értelemszerűen a Bucs, a lista élén. A szabálytalanságok különböző súlya miatt a Buffalo Bills előzi meg csapatunkat egyedül, a büntetések által összeszedett yard mennyiségében. Mondanom sem kell, hogy a Saints elleni mérkőzésen sem offense, sem defense oldalon nem lenne jó, ha ez a tendencia folytatódna! A playoff remények fenntartásához nyernünk kell! Nem kellene buta szabálytalanságokkal felhozni a Saints gyengélkedő védelmét. S nem kellene Drew Brees kezébe sem ilyen ajándékot adnunk, hogy azt annak rendje s módja szerint megbüntesse! A Bucs secondary így is nehéz nap elé néz vasárnap. A Brees- Brandin Cooks kapcsolat például egészen kiváló. Cooks egyértelműen a legveszélyesebb támadó fegyvere a Saints-nek jelen pillanatban. Nagy valószínűséggel Sterling Moore feladata lesz majd az ő semlegesítése. Moore szép lassan egyébként a Bucs első számú cornerbackje lett. Kiemelt feladatokat kap, Lovie Smith pedig nyilatkozataiban dicséri őt.

A sérültekről

Csapatunk legérzékenyebb pontja lett ezen a téren a védőfal. Jacqueis Smith még nem fog visszatérni. Bár George Johnson limitáltan már edzett, az ő szereplése sem valószínű. Gerald McCoy keze is csak annyira volt rendben, hogy limitált edzéseket végezhetett. Ugyanez a helyzet Lavonte David esetében, akit boka sérülés hátráltat. Problémás még  Vincent Jackson, Bruce Carter, Gosder Cherilus, Jude Adjei-Barimah valamint az elmúlt mérkőzésen kiválóan játszó William Gholston szereplése. Nem sérülés miatt, de kérdéses státuszban van a két támadó falember Logan Mankins és Evan Smith.

A Saints oldalán IR listára került a futó Mark Ingram. Ez nem kis vérveszteség az egyébként is sok sebtől vérző ellenfélnek. Az utolsó három fordulóban 5,0 yard felett átlagoltak, ha futásról volt szó. A Saints futások pedig Mark Ingram-mel voltak azonosak. Mivel időközben Khiry Robinson is itt landolt CJ Spiller és Tim Hightower lehetnek a helyettesek.

Ki kell hagynia a vasárnapi mérkőzést a kiváló guard-nak, Jahri Evans-nek és nose tackle John Jenkins-nek. Problémás az egyre jobb formát mutató cornerback Delvin Breaux, valamint Willie Snead (WR), Zach Strief (OT), Marques Colston (WR), Terron Armstead (OT), Danell Ellerbe (LB) és a már említett Brandin Cooks játéka.

Vasárnap, magyar idő szerint 19:00 órakor tehát a megtisztulás útján járó Szenteket fogadjuk. Kalóz barátaim! Morzsoljuk a rózsafüzéreket! A playoff-hoz nyernünk kell!

1212_2_cheers

bucsbejegyzesbanner_1.jpg

Forrás:

Bucs Blog

buccaneershun.wordpress.com