Mike Smith lett a Buccaneers új védő koordinátora

Mike Smith-t nem igazán kell bemutatni a Tampa Bay szurkolóknak. Hisz 2008 és 2014 között a csoport rivális Atlanta vezetőedzője volt, ez idő alatt pedig bőven volt okunk őt megutálni.

Természetesen nem személyisége, vagy edzői tudása miatt, én speciál a vereségek miatt nem kedveltem amit rendszerint rámért szeretett Tampámra. Hisz abból lényegesen több jutott a Falcons elleni meccseken, mint győzelmekből.

“Uralkodása” alatt elég hullámzó volt azonban az Atlanta védelme, hol remek éveket fogtak ki, hol pedig a béka hátsója alatt kullogtak. Persze ennek sokszor az is oka volt, hogy Smith hiába védelmi edző, vezetőedzőként a defensive koordinátora kezébe adta a stafétát, és a védelem teljes irányítását. Így garázdálkodhatott kedvére például Brian Van Gorder majd később Mike Nolan, aki többek közt a 3-4-es felállást is meghonosította Atlantában, majd két borzalmas évet produkáltak 2013-ban, és 2014-ben is, mely később Smith vezetőedzői állásába is került.

Smith alapjában véve egy 4-3-as felfogású védelmi edző, és utoljára védelmi koordinátorként Jacksonville-ben dolgozott, még 2003 és 2007 között. Korábban pedig defensive line edző volt (1999-2001) és linebacker edző (2002) mindkét ízben a Baltimore Ravens együttesénél. Ami azt jelenti, hogy miközben védőfalembereket koordinált, bizony Super Bowl gyűrűt is nyert 2001-ben a Hollókkal.

Védelmi koordinátorként is kiváló eredményei voltak. A Jaguars defense ugyanis a kilencedik, tizedik, hetedik, harmadik, és tizenötödik helyre volt rangsorolva amikor ott töltötte be ezt a pozíciót. Utolsó évében, azaz 2007-ben került össze először Dirk Koetterrel ahol ő a védőket, Koetter pedig a támadókat vitte előre a csapatban. Abban az évben egyébként 11-5-ös mutatóval zárt a Jags, ezzel pedig azt hiszem mi is kiegyeznénk jövőre. Miután pedig vezetőedző lett Atlantában, 2012-ben vitte magához Koettert támadó koordinátornak, aki most nagyon úgy tűnik, hogy viszonozza a korábbi szívességet. Ebben az évben pedig 13-3-as mutatót hoztak ketten együtt össze.

Új vezetőedzőnk ma tartotta első sajtótájékoztatóját ahol végül szintén igaznak bizonyult a legerősebb pletyka, melyet aztán ő is megerősített, védelmi koordinátora Mike Smith lesz jövőre a Buccaneers-nél. Mi pedig csak abban reménykedünk, hogy összeállásuk a sikeres éveket fogja reprodukálni, és valami klassz kezdődik el végre Tampában, egyszerűen csak azért, mert már megérdemeljük.

bucsbejegyzesbanner_1.jpg

Forrás:

Bucs Blog

buccaneershun.wordpress.com