Ginn készen áll az újabb Panthers-Cardinals összecsapásra

1453399862.jpgTed Ginn Jr. élénken emlékszik a kihívásokkal tarkított, Arizona Cardinals-ban töltött szezonjára, de Ginn azt mondja, hogy ezeket a tapasztalatokat most maga mögött hagyja, amíg a Carolina Panthers felkészül arra, hogy fogadja az Arizona-t az NFC döntőben.

"Ez a következő csapatom. Ez minden." Ginn mondta. "Minden, ami velem kapcsolatos, az nem lényeges."

De egy kis valami Ginn közelmúltjából szó szerint a hátán maradt, egy tetoválás, a Cardinals logó, ami nem kétséges, emlékezteti őt egy látszólag elvesztegetett szezonra.

Ginn azonban nem így látja."Egyáltalán nem." mondta Ginn. "Arra emlékeztet, ki vagyok. Arra emlékeztet, aki ma vagyok."

Kicsoda Ginn ma? A Panthers legjobb elkapója, 10 touchdown elkapást ért el az alapszakaszban, miután összesen 11 volt neki az első nyolc NFL szezonjában. Ebből ötöt a Panthers csapatában szerzett 2013-ban, 2014-ben a Cardinals-ban azonban mindössze 14 elkapása volt.

Ginn egyetlen Arizona-i szezonja a Bank of America Stadium-ban ért véget az NFC Wild Card körben, amikor az ő fumble-je a kickoff visszahordás során gyakorlatilag véget vetett a Cardinals comeback győzelem reményeinek.

Pár héttel a Super Bowl után a Cardinals elküldte Ginn-t és nem volt nagy meglepetés, hogy visszatért Carolina-ba.

"Amikor már ebben a ligában vagy egy ideje, az idősebb srácok megértik a helyzetet. Láttuk, mi történik." mondta Ginn, akinek volt egy olyan sejtése, hogy végül visszatér a Panthers csapatához. "Nagyszerű időszak volt. Itt ez az én legjobb időszakom."

Elismeri Ginn, hogy legalább egy kicsit fájt neki, amikor megszabadultak tőle?

"Nem." mondta. "Michael Jordan vágott ki."

Ginn 2013-ban megmutatta az értékét, amikor a Panthers 3. számú elkapójaként 500 yardot ért el, mindössze a második alkalommal pályafutása során, e mellé az akkori karrier csúcsot jelentő öt elkapott touchdown társult.

Ebben az évben egy teljesen más szintre lépett. Amikor a top célpont Kelvin Benjamin térdsérülést szenvedett, mindenki arra volt kíváncsi, hogy a Panthers mennyire lesz hatékony ezen a poszton.

Az első meccsen Ginn megadta a választ, úgy játszott, mint első körös pick, akit a Miami Dolphins választott ki még 2007-ben.

"Elveszítesz egy kétméteres srácot és elkezdesz játszani mindössze 180 cm-es srácokkal?" mondta Ginn. "Már leírtak minket - a Carolina Panthers nem fog tudni csinálni semmit - de a srácok előléptek, kimentek, és harcoltak."

Ez az, amit Ginn tenni fog megint vasárnap az egykori csapata ellen.

"A verseny az verseny, nem számít, honnan jön." mondta. "Bármi történt velem egy éve, annak semmi köze a vasárnaphoz."

panthers_facebook.jpg

Forrás:

Carolina Panthers Magyar Szurkolói oldal

facebook.com/panthershun és panthershun.gportal.hu