Rivera és Gettleman dicsérettel búcsúzott a 2015-ös csapattól

Nem sokkal a csalódás keltő Super Bowl után a general manager Dave Gettleman és a vezetőedző Ron Rivera már arról beszélt, mire lesz szükség a visszatéréshez.

Mielőtt ezt megtették, mindketten szántak egy pillanatot arra, hogy megemlítsék, mennyire különleges volt ez a szezon.

"Nem tudom elmondani, mennyire büszke vagyok." mondta Gettleman. "Eljutni idáig, ahol most vagyunk, nem is lehetnék büszkébb. Ron és a személyzete valamint a játékosok megérdemlik a tapsot, tényleg. Kitartottak, és ezt nem lehet elvenni tőlük, egészen vasárnapig. Ezért meg kell őket tapsolni, habozás nélkül, mindenféle "de" nélkül. Amit elértünk, mint csoport, mint szervezet, az nagyon egyedi."

Mennyire egyedi? Rivera, aki az NFL-ben van harminc éve - kezdetben mint játékos - nem tudja megteremteni azt a kémiát, amivel ez a Panthers rendelkezett.

"Azt mondanám, hogy a legeslegjobb - igazán komolyan gondolom. Egy csoport fiatal férfi, akik összefogtak, mint csapat és valóban törődtek egymással." mondta Rivera. "De azt mondom: Ez az öltöző soha nem lesz ugyanaz. Nagyon büszke vagyok és megtiszteltetés, hogy vezetőedzője lehettem a 2015-ös Carolina Panthers-nek. Ez nem lesz ugyanaz a csoport. Lesznek srácok, akik elmennek, így 2016 egy kicsit más lesz. A chicagói '85-ös csapattal a Super Bowl-ba jutottunk, és a '86-os csapat jobb volt statisztikailag, de nem nyertünk, mert nem volt meg ugyanaz a kémia az öltözőben. A dolgok meg fognak változni."

Ez a valóság az NFL életében, de ez természetesen nem jelenti azt, hogy a 2016-os Panthers arra van ítélve, hogy elmaradjon a 2015-ös csapattól a pályán. Rivera kihirdette a következő szezon programját az utolsó csapat találkozón kedden.

"Gratuláltam a fiúknak ma és beszéltem a teljesítményünkről, aztán elkezdtem beszélni a jövőről." mondta Rivera. "Az igazság az, hogy szeretnénk ott lenni abban a helyzetben, amiben a Denver van most, ünnepli, de nem vagyunk. Így megyünk előre, van 30 csapat mögöttünk, és egy előttünk. Ez a célunk - ha bajnokok akarunk lenni, meg kell verni a bajnokot. Meg kell kezdenünk a tervezést, a feltérképezést és fel kell készülünk a következő szezonra, ami ránk vár. Az edzők befejezik az ülésüket ma a játékosokkal, kapok egy lehetőséget, hogy találkozzak néhány sráccal, majd ráfordulunk a 2016-os szezonra."

Gettleman azt mondta, a 2016-os NFL Draft-ra való felkészülés hivatalosan csütörtökön kezdődik, de valójában ez már folyamatban van. Tehát ez egy alapos értékelése a jelenlegi keretnek és ezek az értékelések hatással lesznek a következő szezon keretére.

Gettleman még nem tart ott, hogy beszélni tudjon a konkrét igényekről a kerettel kapcsolatban a következő szezont tekintve, bár azt mondta, úgy kezdik a holtszezont, hogy a Panthers sikeresen hosszabbított Cam Newton-nal, Luke Kuechly-vel és más kulcsfontosságú játékosokkal, akikkel hosszú távon terveznek, a csapat "nincs rossz bőrben" a fizetési sapka szempontjából.

"A keret építése egy 12 hónapos folyamat." mondta Gettleman. "Nem ülhetünk a babérjainkon csak azért, mert eljutottunk a Super Bowl-ba, és egyszerűen úgy gondoljuk, hogy megint el fogunk jutni. Egész idő alatt dolgozunk. Egy kicsit le vagyunk maradva? Ja, persze hogy le vagyunk. De már készen állunk a következő feladatra. A következő két napon a takarításon lesz a hangsúly, majd csütörtökön elkezdődik a draft."

Forrás:

Carolina Panthers Magyar Szurkolói oldal

facebook.com/panthershun és panthershun.gportal.hu

Fotó: twitter.com