Milyen posztokra válasszanak a Drafton: San Francisco 49ers

A San Francisco 49ers vezetősége tavaly személyes problémák miatt megvált korábbi sikeredzőjétől Jim Harbaugh-tól és a csapat korábbi defensive line edzőjét Jim Tomsula-t ültették a vezetőedzői székbe. Harbaugh távozása után beindult a domino effektus és a csapat tött kezdőjátékosa eligazolt vagy visszavonult.

A keret nagyon meggyengült az offseasonban és már akkor tudni lehetett, hogy Tomsula tulajdonképpen a vezetőség bábja akit azért áldoznak fel, hogy túléljék a kilátástalannak ígérkező tavalyi szezont. A csapat végül 5-11-es alapszakasz mérleget ért és a szezon végén távozott a vezetőedző.

Helyét a Philadelphia Eagles-nél megbukó Chip Kelly vette át. A biztató kezdeti évek után Kelly-t general manageri jogokkal is felruházták és a komolyan megkérdőjelezhető döntéseivel már a szezon kezdete előtt maga ellen fordította a szurkolókat. Egy a tavalyi évben csalódást okozó vezetőedző újrakezdheti egy a tavalyi évben csalódást keltő csapat élén.

49ers roster mozgás
Hosszabbított Érkezett Távozott
K Phil Dawson G Zane Beadles G Alex Boone
DE Tony Jerod-Eddie QB Thaddeus Lewis TE Brian Leonhardt

 

A csapat nagyon csöndes volt a szabadügynökpiacon. A legnagyobb veszteség az, hogy a csapat kezdő guardja, Alex Boone a Minnesota Vikings csapatához távozott. Helyére a Jacksonville Jaguars korábbi játékosát, Zane Beadles-t szerződtették ami azért minőségbeli visszalépést jelent.

A 49ers-nél leginkább a támadóegység szorul erősítésre és ezen belül is a támadófalba várható több érkező is. Beadles megszerzése ellenére is szükségük lesz még egy guardra, de ennél is fontosabb, hogy megfelelő offensive tacklet találjanak a támadófal szélére.

A csapat rosterén csak Trent Brown és Colin Kelly szerepel offensive tackle poszton így messze ez minősül a 49ers legnagyobb hiányposztjának. Guardból szám szerint 5-en is rendelkezésre állnak így ide csak a késői körökben várható érkező.

A támadófal után az elkapósorra is ráférne az erősítés. Számszakilag megvannak de Torrey Smith, Jerome Simpson és Quinton Patton nevével fémjelzett egységgel nem kell nagyra törő álmokat szövögetni. Érkezni fog elkapó de nem lesz egyszerű a kiválasztása mert meg kell felelnie Chip Kelly speciális követelményeinek.

A védelemben a belső linebacker posztja tűnik a legnagyobb hiányposztnak. NaVorro Bowman neve persze elég jól fest de szükség lesz még valakire a Draftról is. Trent Baalke general manager eddig igen jó érzékkel válogatott a linebackerek között.

És a legnagyobb beszédtémát szolgáltató poszt az nem más mint az irányítóé. Colin Kaepernick berobbant a ligába, kiszorította Alex Smith-t és egy csapásra a liga egyik "sztárirányítója" lett. Az utolsó évek azonban már nem voltak túlságosan sikeresek és tavaly év végén már a tartalék Blaine Gabbert irányított.

Amikor Kaperenick a csúcson volt a csapat megkínálta a mostanra megszokott 100 millió dolláros kezdőirányító szerződéssel. A szerződés azonban mostanra már problémássá vált a csapat számára így a vezetőség ki akarna belőle hátrálni.

Megpróbálták eltradelni, sokáig a Denver Broncos és a Cleveland Browns tűnt a befutónak de Kap végül maradt a 49ers-nél. Pár napja még pletyka volt, hogy a 49ers elgondolkodott azon, hogy feltradel a második helyre de az Eagles tegnap lecsapott a Browns pickjére.

A 49ers az első kör hetedik helyén marad és elképzelhetetlennek tűnik, hogy ezen a helyen irányítót választanának. A legvalószínűbb forgatókönyv szerint a Notre Dame offensive tacklejét Ronnie Stanley-t fogják választani. QB érkezésére legkorábban a második körben (talán még később) lehet számítani.

Legnagyobb hiányposztok: QB, ILB, OT, OG, WR
Pickek száma: 12
Draft pick: Kör 1 (7), Kör 2 (37), Kör 3 (68), Kör 4 (105), Kör 4 (133), Kör 5 (142), Kör 5 (145), Kör 5 (174), Kör 6 (178), Kör 6 (207), Kör 6 (211), Kör 6 (213)

Akikkel kapcsolatba léptek:

Vernon Adams, QB, Oregon
Mackensie Alexander, CB, Clemson
Eli Apple, CB, Ohio State
Willie Beavers, OT, Western Michigan
Joey Bosa, DE, Ohio State
Shilique Calhoun, DE, Michigan State
Corey Coleman, WR, Baylor
Connor Cook, QB, Michigan State
Ken Crawley, CB, Colorado
Joe Dahl, OG, Washington State
Sean Davis, CB, Maryland
Clay DeBord, OT, Eastern Washington
Kevin Dodd, DE, Clemson
Alex Fifita, OT, Fresno State
Joshua Garnett, OG, Stanford
Jared Goff, QB, California 
B.J. Goodson, LB, Clemson
Vernon Hargreaves, CB, Florida
Kevin Hogan, QB, Stanford
Xavien Howard, CB, Baylor
Myles Jack, LB, UCLA
William Jackson III, CB, Houston
Deion Jones, LB, LSU
Shaq Lawson, DE, Clemson
Tyler Marz, OT, Wisconsin
Malcolm Mitchell, WR, Georgia
Eric Murray, CB, Minnesota
Ronnie Stanley, OT, Notre Dame
Laquon Treadwell, WR, Ole Miss
Carson Wentz, QB, North Dakota State

(nfl.com, Fotó: centriotimes.com, musiccitymiracles.com, sfgate.com, espn.go.com)