Új Mock Draft

Pénteken hajnalban a megkezdődik az idei Draft és kiderül kit választanak a csapatok az idei első körben.

Az idő közeledtével a szakértők még egy utolsó "hadjáratot" indítanak, hogy megpróbálják a lehető legpontosabban megjósolni, hogy melyik csapat kit fog kiválasztani az idei Drafton.

A Rams és az Eagles trade miatt biztosan irányító lesz az első két választott, itt egyedül csak a sorrenden vitatkoznak.

Valószínűleg nem Ők ketten az idei évfolyam legjobb játékosai de az biztos, hogy Ők ketten az irányítóposzt legnagyobb ígéretei.

Mivel az első két helyen kimegy két irányító így az évfolyam legjobbjai csak ezután következhetnek. Az NFL média elemzőjének, Charley Casserly-nek a véleménye szerint a következő sorrend alakulhat ki.

A harmadik helyen kimehet a korábbi 1/1-esnek tartott Laremy Tunsil, a negyedik helyen a futó Ezekiel Elliott, az ötödik helyen a defensive end Joey Bosa és a hatodik helyen a cornerback Jalen Ramsey.

A várakozások szerint a Dallas Cowboys nem fog irányítót választani az első körben és ugyanígy fog tenni a San Francisco 49ers és a New York Jets csapata is. Az első nap utolsó pickje azonban ismét QB lehet, a címvédő Denver Broncos Paxton Lynch kiválasztása mellett dönthet.

Csapat

Játékos

Poszt

Iskola

1, St. Louis Rams

1. JARED GOFF

QB

California

2, Philadelphia Eagles

2. CARSON WENTZ

QB

North Dakota St.

3, San Diego Chargers

3. LAREMY TUNSIL

OT

Mississippi

4, Dallas Cowboys

4. EZEKIEL ELLIOTT

RB

Ohio St.

5, Jacksonville Jaguars

5. JOEY BOSA

DE

Ohio St.

6, Baltimore Ravens

6. JALEN RAMSEY

CB

Florida St.

7, San Francisco 49ers

7. RONNIE STANLEY

OT

Notre Dame

8, Cleveland Browns

8. DEFOREST BUCKNER

DE

Oregon

9, Tampa Bay Buccaneers

9. VERNON HARGREAVES

CB

Florida

10, New York Giants

10. LEONARD FLOYD

OLB

Georgia

11, Chicago Bears

11. A'SHAWN ROBINSON

DT

Alabama

12, New Orleans Saints

12. KEVIN DODD

DE

Clemson

13, Miami Dolphins

13. SHAQ LAWSON

DE

Clemson

14, Oakland Raiders

14. REGGIE RAGLAND

ILB

Alabama

15, Tennessee Titans

15. JACK CONKLIN

OT

Michigan St.

16, Detroit Lions

16. TAYLOR DECKER

OT

Ohio St.

17, Atlanta Falcons

17. MYLES JACK

OLB

UCLA

18, Indianapolis Colts

18. NOAH SPENCE

DE

Eastern Kentucky

19, Buffalo Bills

19. ROBERT NKEMDICHE

DT

Mississippi

20, New York Jets

20. ELI APPLE

CB

Ohio St.

21, Washington Redskins

21. JARRAN REED

DT

Alabama

22, Houston Texans

22. COREY COLEMAN

WR

Baylor

23, Minnesota Vikings

23. LAQUON TREADWELL

WR

Mississippi

24, Cincinnati Bengals

24. WILL FULLER

WR

Notre Dame

25, Pittsburgh Steelers

25. ARTIE BURNS

CB

Miami

26, Seattle Seahawks

26. DARRON LEE

OLB

Ohio St.

27, Green Bay Packers

27. SHELDON RANKINS

DT

Louisville

28, Kansas City Chiefs

28. WILLIAM JACKSON III

CB

Houston

29, Arizona Cardinals

29. MACKENSIE ALEXANDER

CB

Clemson

30, Carolina Panthers

30. VERNON BUTLER

DT

Louisiana Tech

31, Denver Broncos

31. PAXTON LYNCH

QB

Memphis

 

(nfl.com, Fotó: sportsday.dallasnews.com)

Címkék: nfldraft, draft2016