A Seahawks átalakítja a támadófalát

Az idei offseason miatt alaposan át kell alakítani a Seattle Seahawks támadófalát. Szabadügynökként a Denver Broncos-hoz távozott a kezdő tackle Russell Okung és a Tampa Bay Buccaneers csapatát választotta a kezdő guard J.R. Sweezy.

A csapat offense falának edzője Tom Cable így nagy kihívás elé került. Az átalakítás első lépéseként center posztra kerül át a 2014-es Draft második körében kiválasztott Justin Britt. Britt a fal összes posztján lehetőséghez jut, újonc évében tackle míg a tavalyi szezonban guard poszton szerepelt.

"Ami lehetővé teszi a számunkra, hogy meglépjük ezt a változtatást az a tény, hogy az utóbbi két évben kitűnően megismerte a rendszerünket. Eddig már játszott tacklet és guardot is, érti a dolgok működését. A fő kérdés az lesz, hogy mennyire érzi majd a snappeket és a nose tacklelel szembeni játékot." - nyilatkozta Cable játékosa posztváltásáról.

Pete Carroll vezetőedző elárulta, hogy még csak a folyamat elején járnak de Britt kiválasztásakor figyelembe vették, hogy center poszton is be lehet majd vetni. Britt-nek új posztján Patrick Lewis-al, Kristjan Sokoli-val és a hatodik körös pick Joey Hunt-al kell majd megküzdenie a kezdő posztért.

A Seahawks az idei Draft első körének utolsó helyén kiválasztotta Germain Ifedi-t. A Texas A&M korábbi játékosa nagy valószínűség szerint kezdőként fog nekivágni az idei edzőtábornak így a jobb guard posztja betöltöttnek minősül.

A legvalószínűbb forgatókönyv alapján Garry Gilliam a bal tackle, Mark Glowinski a bal guard, Britt a center, Ifedi a jobb guard és J'Marcus Webb a jobb tackle posztján fog játszani. Russell Wilson sikeressége a playek elnyújtásában rejlik de a meghosszabbított játékok miatt a támadófalat is nagyobb felelősség terheli.

(nfl.com, Fotó: seahawksdraftblog.com, garypinkel.com)