Giants roster áttekintő: futók

Jönnek a running backek.

Tavaly mind a négy futónk számottevő játékidőt kapott, akik közül Rashad Jennings volt a legdominánsabb. A futásokból és az elkapásokból is ki tudja venni a részét, a szezon utolsó mérkőzésein pedig megállíthatatlan volt. Az első fordulókban szinte biztos, hogy ő lesz a kezdő RB, ha pedig végig ezt a formát tudja tartani és nem sérül meg akkor könnyen 1000 yard fölé kerülhet.

Shane Vereen tavaly érkezett és elsősorban az elkapásokkal tud hatékony lenni. Persze ne becsüljük le a futóképességét sem, de nagyon ritkán találunk ilyen remek kezekkel megáldott játékost ezen a poszton. Ezt a szerepet folytathatja idén is, a harmadik downoknál kulcsszerepe lehet.

Andre Williams eddig nem tudott kellőképp megfelelni az elvárásoknak. Ugyan újonc évében több szép játékot is bemutatott, de tavaly teljesen hatástalan volt. Erejét a red zone-ban sem tudta kihasználni, csak egy touchdownt szerzett. A hírek szerint kap még egy esélyt, de nagyon össze kell magát kapnia. Sokkal türelmesebbnek kell lennie és az előtte megnyíló sávokat is jobban meg kell találnia. Ha ezekben fejlődni tud akkor képes lehet kárt okozni az ellenfél védelmében, hiszen testalkatához képest rendkívül gyors.

Orleans Darkwa negyedik számú running backként kevesebb lehetőséget kapott, bár ezalatt is voltak szép villanásai. Az egyik tavaszi edzésen lábtörést szenvedett, de az edzőtáborban már ott lesz és szüksége is lesz erre, hiszen nagyot kell játszania ha továbbra is a keretben szeretne maradni, mert riválisokból nincs hiány.

Az egyik érkező Bobby Rainey, aki a visszahordásoknál is hasznos lehet. Nagy probléma azonban, hogy nem tud vigyázni a labdára, tavaly 8 fumble-t vétett... Alaposan össze kellene kapnia magát hogyha a keretben szeretne maradni.

Rajta kívül jött a drafton egy szép reményű újonc is Paul Perkins személyében. Kiváló statjai voltak az egyetemen és megnézve a meccsfelvételeket izgatottak lehetünk vele kapcsolatban. Minden képessége megvan ahhoz, hogy sikeres legyen az NFL-ben is és remélhetőleg már első évében is lehetőséget kap a bizonyításra.

Érkezett egy UDFA is, mégpedig Marshuan Coprich, aki az egyetemi másodosztály egyik legjobb futója volt. Igaz az FCS-ből nem sűrűn érkezett mostanában minőségi RB, de előnyére válhat, hogy kezdésként a gyakorlócsapat tagja lehet és onnan egy év után nagyobb tapasztalattal újra nekivághat majd az 53-as keretbe kerülésnek.

bejegyzesgiantsbanner.jpg

Forrás:

Magyar New York Giants Blog

giantsfootball.blog.hu