Felavatták a US Bank Stadium-ot, jönnek az első vélemények

Telt házzal rajtolt el a US Bank Stadium, először egy labdarúgó mérkőzést rendeztek meg.

Tegnap este helyi idő szerint 6:35 PM-kor megkezdődött az első nagy sportesemény a Vikings milliárd dolláros stadionjában. Az International Champions Cup elnevezésű tornán érintett egykor szebb napokat is megélt AC Milan, az angol bajnokságban az utóbbi időben több edzőt is gyorsan kipörgető Chelsea FC-vel csapott össze a US Bank Stadium-ban, ezzel ők avathatták fel a létesítményt.

A mérkőzést a “vendég” Chelsea FC nyerte meg 3:1 arányban, de nem is ez most az igazán lényeges hanem, hogy tették ezt hivatalosan 64101 néző előtt. Mondani sem kell, hogy Minnesota állam történetében ez volt a valaha leglátogatottabb labdarúgó mérkőzés. Jó ajánlólevél lehet ez a Minnesota United FC-nek, akik 2018-ban csatlakoznak az MLS-hez, azaz az első osztályhoz. Persze ott nyilvánvalóan nem lesznek ennyien, de csak kilátogat majd 20000 ember a hétvégi meccsekre, amit majd nem a US Bank Stadium-ban rendeznek meg, hanem a United saját, szintén vadonatúj (még tervezés alatt lévő) stadionjában.

De térjünk át arra, amiért jöttünk. A szurkolói véleményekre. Szemezgetünk az internetről, hogy a mérkőzésre kilátogató szurkolók milyen személyes tapasztalatra tettek szert az első telt házas sporteseményen.

Chad L.: Nem vagyok egy nagy labdarúgó szurkoló, de a hangulat elképesztő volt. A stadion maga csodálatos. Sokkal jobb, mint annó a Metrodome. A tömeg könnyebben tud mozogni és persze eloszlani is a stadionon belül. Nagyok a terek és ez jó. A mosdók nem különösebben izgalmasak, a TCF Bank Stadium-ban szerintem szebbek. Az ételválasztékról azt hittem bőséges lesz a választék.. hát nem. 40 percet álltam sorban és végül 3 taco-t tudtam venni. A székekről azt hittem kicsit tágasabbak lesznek, de néhol zsúfoltnak tűnnek. Nem vagyok tökéletesen elragadtatva, de alig várom, hogy itt legyek megint, mikor a Vikings elkalapálja a Packers csapatát.

Jason A.: Néhány hely a stadionon belül talán kicsit túlterhelt volt, remélem ezt valahogy orvosolni lehet. A fagyasztott forró csoki az valami csodálatos volt, de a büfék kicsit drágának mondhatóak. Egy dolgot erősített meg benne a tegnap este, méghozzá azt, hogy a labdarúgás nekem túl unalmas sport, maradok inkább a football-nál és a hockey-nál.

Trevor C.: Ez nagyon nagy tiszteletlenség! A Vikings-nak kellett volna játszani itt az első mérkőzést.

Shirley S.: 30$ (8400 ft) volt a parkolás autóval és még nem is láttam semmit. Többet nem jövök kocsival.

Veronica D.: Elképesztő, fantasztikus ez a stadion, nagyszerűen éreztük magunkat.

Kim S.: Összességében nagyon jó élmény volt, de javítani kell az ételért várakozás idején. 35 perc egy nachos-ért? Tudom, hogy ez még csak az első esemény volt és javulni fog minden.

Matt W.: A legszebb stadion az NFL-ben.

Egyet azért már most leszögezhetünk. Jobb eloszlású büfék kellenek, hogy ne menjen el a fél meccs míg várunk az ételre. Idővel majd minden kialakul és tökéletes vagy majdnem tökéletes lesz.

Forrás:.

Minnesota Vikings Hungary

vikingscountry.wordpress.com

Fotó:startribune.com