Raiders győzelem az Arizona Cardinals ellen

Tegnap hajnalban az Oakland Raiders lejátszotta az első idei előszezon mérkőzését és sikeresen átlépett az Arizona Cardinals csapatán. Az előszezon mérkőzéseket persze össze sem hasonlítani az alapszakasz mérkőzésekkel de a futball végre visszatért a pályákra.

A két csapat kezdőjátékosai igen kiegyenlített mérkőzést produkáltak, az első vonal 3-3-ra végzett egymás ellen. Az első negyed vége előtt elkezdték lecserélni a kezdőket és a tartalékoknak köszönhetően a Raiders átvette a mérkőzés irányítását.

Még a negyed vége előtt 14 pontos előnyre tettünk szert amihez kellett egy Cardinals visszahordásbeli fumble és egy interception. Mindkét szerzett labdával az ellenfél redzone-jából indíthattuk a támadósorozatunkat és Matt McGloin pillanatok alatt kiosztott két TD passzt. A tartalékirányítónk 5 sikeres passzal, 41 yarddal és 2 TD-vel zárta a mérkőzést.

A második félidőben a Cardinals már nem tudott pontot szerezni. A Raiders pedig George Atkinson futott touchdownjainak köszönhetően a harmadik és a negyedik negyedben beért az endzoneba így végül 31-10-re behúztuk a mérkőzést.

A kezdő támadóegységünk nem teljesített rosszul de sokkal pontosabb játék kell majd az alapszakaszban. Derek Carr nagyon magabiztosan engedte el a hosszú átadásait és több alkalommal is csak centiken múlt, hogy nem lett sikeres, vagy még pályán belüli az átadás.

Pontosabb és folyamatosabb játékra lesz szükség mert az egész mérkőzés során csak 10 first downt szerzett a csapat. A Cardinals ezzel szemben 22 alkalommal szerezte meg az első kísérlet lehetőségét és ilyen hatalmas különbség az alapszakaszban megbosszulja magát.

A futójáték finoman szólva is működött. Atkinson két hosszú TD-t szerzett ami alaposan feltornássza a csapatátlagot de ezt a két futást leszámítva is jól teljesítettek a running backek.

Kezdőfutónk Latavius Murray 4 alkalommal kapta meg a labdát és 21 yardot szerzett ami a 4 yardos átlaghatár felett van. A két hosszú futás nélkül is 81 yardot szereztek a futók ami 4,26-os átlagot jelent. Az ötödik körös DeAndre Washington is nagyszerűen teljesített 8 futásból 43 futott yardot és 1 elkapásból pedig 32 elkapott yardot szerzett.

A védelem a két interceptionnel (három is lehetett volna de az egyiket visszafújták szabálytalanság miatt) döntően befolyásolta a mérkőzés alakulását de tétmérkőzéseken ennél jobb teljesítményre lesz szükség.

Közelebb kell védekezni és nagyobb nyomást kell helyezni az ellenfelek irányítóira. Mindössze egyetlen alkalommal tudták földre vinni a Cardinals irányítóját és sok idejük volt a passz elengedéséhez. Nemcsak a passz ellen de a futás ellen is fejlődni kell mert 35 futásból 172 yardot szereztek ami 4.9 yardos átlagot jelentett.

A következő előszezon mérkőzést ismét idegenben, a Green Bay Packers otthonában fogjuk lejátszani. Pénteken hajnali 2 órakor kezdődik a találkozó és remélhetőleg győzelemmel vesszük a második akadályt is.

bejegyzesraidersbanner.jpg

Forrás:

Oakland Raiders Hungary

raiders.blog.hu

(nfl.com, Fotó: twitter.com)