Visszavonult a liga egyik legutáltabb játékosa aki forradalmasította az irányítóposztot

Michael Vick hivatalosan is bejelentette, hogy végleg szögre akasztja a sisakját. A Falcons korábbi irányítója azután döntött a "nyugdíj" mellett, hogy a tavalyi szezont csapat nélkül töltötte. Vick megosztó személyiség volt akit nem fognak a liga legjobb játékosai között emlegetni de biztosan sokáig emlékezni fognak rá.

Az Atlanta Falcons választotta ki Vick-et a 2001-es Draft1/1-es játékosaként. Karrierje elején Vick forradalmasította az irányítóposztot, a 2000-es évek elejének legérdekesebb játékosa volt. Nem csak erős karral de kitűnő sebességgel is rendelkezett és a zseben kívül is hatalmas játékokra volt képes. Dupla fenyegetést jelentett a védelmekre ráadásul a liga történetének nagyon kevés bal kezes irányítója közé tartozott.

"Úgy gondolom, hogy itt az idő. A 2016-os szezont játék nélkül töltöttem és úgy gondolom, hogy képes leszek csak nézni és a messzeségéből élvezni a játékot. Szóval úgy gondolom, hogy hivatalosan is készen állok rá, hogy továbblépjek." - nyilatkozta a 36 éves irányító.

Vick az első hat szezonjában valóban a liga egyik meghatározó játékosának számított, két évben bejutott a playoffba és egy alkalommal NFC Főcsoportdöntőt játszott. Azonban következett a 2007-es év ami kettétörte a pályafutását.

Az irányítóról kiderült, hogy illegális kutyaviadalokat szervezett ami miatt vád alá helyezték. A tárgyalás végén elítélték és 21 hónapot börtönben töltött. A balhé miatt természetesen a korábban imádott játékos egy csapásra a liga egyik legutáltabb játékosává vált.

A liga felfüggesztette Vick játékjogát. A Falcons nem küldte el de visszavonta a játékos bónuszát. 2009 elején amikor kiszabadult a börtönből a Falcons megpróbálta eltradelni Vick-et de érdeklődő hiányában végül megváltak tőle.

2009 augusztusában második esélyt kapott amikor a Philadelphia Eagles egyéves szerződést kötött Vick-el. Az első évben tartalékirányító volt de 2010-ben már az Eagles kezdőjének számított (az Év visszatér játékosának is megválasztották).

A 2011-es szezonja nagyon jól sikerült, pályafutása legjobb évét futotta. A sérülések lelassították és a 2012-13-as szezonokban már egyre kevesebb mérkőzésen tudott játszani. Végül a 2013-as szezon után megváltak tőle.

A 2014-es szezonban a New York Jets, a 2015-ös szezonban a Pittsburgh Steelers játékosa volt. Mindkét csapat tartaléknak szerződtette de a kezdők sérülése miatt a két év alatt 15 mérkőzésen pályára léphetett és 6 alkalommal a kezdőcsapat tagja volt.

Vick pályafutása alatt 22,464 passzolt yardot és 133 passzolt touchdownt szerzett. 6.039 futott yardjával a liga történetének legtöbb futott yarddal rendelkező irányítójának számít és Vick az egyetlen irányító aki egy alapszakaszban átlépte az 1.000 futott yardos határt.

nfl.com, Fotó: sportingnews.com, twitter.com