A Panthers hosszabbított Charles Johnson-al

Charles Johnson, aki a Panthers védelmét erősítette az elmúlt évtizedben, aláírt egy kétéves szerződéshosszabbítást a 2018 szezon végéig.

Johnson mind a 11 NFL szezonját a Panthers csapatában játszotta és a második helyen áll a franchise történelmében 67,5 sack-et szerezve. Csapatkapitány volt három egymást követő szezonban, négyszer is az utolsó öt évben.

"Van két évem, hogy bizonyítsak magamnak és a csapatnak, amelyet szeretek." mondta Johnson. "Bele fogok adni mindent, amim van. Imádom ezt a csapatot. Szeretem az edzőket. Szeretem mindenkit."

Johnson a harmadik defensive end, aki korlátlan szabad ügynök lehetett volna, amikor az új bajnoki év elkezdődik március 9.-én, de hosszabbított vele a csapat. Mario Addison, aki tavaly a legtöbb sack-et szerezte, aláírt egy három éves szerződést és Wes Horton is aláírt egy kétéves szerződést. 

Johnson maradt Carolinában egy éves szerződéssel tavaly, miután kipróbálta magát a szabadügynök piacon és négy sack-et ért el abban az évben. 13 meccsen (kihagyott hármat térdhajlító és láb sérülés miatt) a csapat legjobbja volt 25 irányító siettetéssel amellett, hogy továbbra is pozitív teljesítményt mutatott a futójátékokkal szemben.

A 30 éves játékost a Panthers választotta ki a harmadik fordulóban a 2007-es NFL Draft-on a University of Georgia csapatából. A 2010 óta kezdő Johnson 131 meccsen játszott és ezalatt  335 tackle-t valamint 20 kierőszakolt fumble-t ért el, tavaly a csapat legjobbja volt hárommal.

2010-14 között Johnson a Panthers legjobbja volt a sack-ek számát tekintve négyszer is, összesen 52,5 sack-et ért el az öt szezon alatt. Ő az egyetlen játékos a franchise történetében, aki kilenc vagy több sack-et ért el négy egymást követő szezonban is.

"Nagyszerű, hogy Charles visszatér." mondta a vezetőedző Ron Rivera. "Egész karrierjét a Panthers csapatában töltötte, vezetővé vált az elmúlt néhány évben és ennek nagy szerepe volt abban, hogy sikeresek voltunk. Nagyon örülünk, hogy Charles továbbra is része a csapatnak."

Forrás:

Carolina Panthers Magyar Szurkolói oldal

facebook.com/panthershun és panthershun.gportal.hu

Fotó: dawgnation.com