Miért kellett J.R. Sweezy szerződését módosítani?

Először is megjegyezném bosszantó, hogy a játékosról még egy év után sincs Buccaneers mezes képem! Nem is lehet, s ennek az oka egy porckorong sérv, ami miatt a guard tavaly egész évben hiányzott. Ezzel öt éves szerződésének első idényét játékperc nélkül tudta le.

Mint az tegnap már esetleg olvashattátok Sweezy szerződését közös megegyezés alapján módosították. Ennek eredményeként a játékos 2017-es alap bérét 2,5 millióról 3,750 millió dollárra emelték. Ez az összeg azonban csak akkor válik garantált tartalommá, ha a játékos nem az említett hát probléma miatt nem tud pályára lépni, vagy nem emiatt lesz elküldve. Amennyiben a porckorong sérv gátolja a játékban, Sweezy elveszítheti pluszban 1,250 millió dolláros roster bónuszát is.

Miért volt erre a módosításra szükség? Nos a szöveg sorai közt olvasva egy szó megüthette az olvasó szemét. Ez pedig az elküldés. Jelen helyzetben ugyanis az a szomorú valóság, hogy bár papíron Sweezy gyógyult, játékra kész állapotban van, azonban azt megmondani még a legokosabbak sem tudják, hogy az NFL okozta erős fizikai terhelés nem jár-e akkora fájdalommal, ami még akár a falember karrierjét is veszélyeztetné.

Az öt éves szerződés hozománya, hogy az idei évben egy igen magas, 6,2 millió dolláros halott pénz keletkezése mellett küldhető el a játékos. Jövőre ez az összeg már 1,850 millióra csökken és amennyiben nincs értelme a kontraktusnak ezt már könnyedebb szívvel meg lehet lépni. Az idei évre azonban a csapat egyfajta biztosítékot akart magának. Biztosítékot arra, hogy a játékos mindent megtesz a visszatéréséért. Ennek persze az alap bér megemelése volt az ára. De Jason Licht még ezt is bevállalja, mert ő is tudja, ez a szerződés egyenlőre úgy néz ki a Buccaneers, sőt az NFL történelmének az egyik legrosszabb igazolása volt.

Forrás:

Bucs Blog

facebook.buccaneershun.com

Fotó: espn.com