Három kérdés a Panthers-nál: Tight end-ek

Greg Olsen, aki az NFL történetének egyetlen olyan tight end-je, aki három egymást követő 1000 elkapott yardos szezont produkált, nem tudta tovább javítani a sorozatát, mert egy láb sérülés annyira hátráltatta a szezonban, mint eddig soha semmi. Olsen 2008 óta minden meccsen játszott, de a tavalyi év felét kihagyta. A sorozat mellett elvesztette legfőbb helyettesét, Ed Dickson-t is, aki a Seahawks csapatához igazolt azok után, hogy négy szezont játszott végig Carolina-ban.

1) Mennyire lesz jó Olsen a visszatérés után?

A dolgok Olsen számára hullámzóan alakultak, miután a tavalyi év végén visszatért a láb sérülés után, de az ütközései nagyok voltak, ami jó előjel a 2018-as évre. Olsen első teljes meccse a 14. héten volt (volt egy elkapása a 12. héten, de azt a meccset korán befejezte), amikor véget ért az a sorozata, amely során 82 egymást követő meccsen volt legalább egy elkapása, emellett mindössze négy elkapása volt az alapszakasz utolsó két mérkőzésén. De a Packers ellen kilenc elkapással 116 yardot szerzett a 15. héten, nyolc elkapással pedig 107 yardot a New Orleans elleni playoff vereség során.

A konzisztencia kulcsfontosságú volt Olsen számára a karrierje során, és 33 évesen egy sérülés utáni visszatérés esetében a "következetesség" mindig kulcsfontosságú. Ezek a szezon végi meccsek megmutatták, hogy bőven képes ellátni a feladatát; esélyes lehet az NFL Comeback Player of the Year díjára is.

2) Hogyan fogja befolyásolni Norv Turner Olsen játékát?

A veterán támadó koordinátor a Panthers offense-t a távolból figyelte, amikor Olsen 2011-ben csatlakozott a csapathoz, (Turner tanítványa, Rob Chudzinski irányítása alatt), és most Olsen Turner keze alatt játszik. A kettős jól dolgozott együtt a holtszezonbeli edzések során, Olsen pedig nagy lépést tett előre az átállásban.

Turner vezetőedzője volt a Chargers csapatában játszó tight end-nek, Antonio Gates-nek, Olsen pedig hasonló képességekkel rendelkezik. Olsen jól használja ki a védelem hibáit és ha Turner sikeresen javítja Cam Newton mély labdáinak hatékonyságát, akkor Olsen-nek több helye lehet. Emellett Turner arról is ismert, hogy gyakran két tight end-es felállást használ.

3) Kitől fog Olsen támogatást kapni?

Az utóbbi években a második számú tight end Dickson volt, aki stabil teljesítményt nyújtott a Panthers csapatában és látványos játékkal (175 yard a Detroit ellen!) rukkolt elő Olsen távollétében. A Carolina reménykedik abban, hogy egy még veszélyesebb támadó fegyvert szereztek a negyedik körben Ian Thomas személyében, de ő még nyers. Hogy milyen nagy hatással lesz Thomas a játékra, mint újonc, miután alapvetően egy évet játszott csak az egyetemen, majd meglátjuk, de a potenciál megvan benne, az biztos.

Chris Manhertz Olsen sérülése alatt a második számú tight end volt, Turner pedig bízik a korábbi kosárlabda játékos képességeiben. Manhertz láb sérülést szenvedett a holtszezonbeli edzések vége felé, ami miatt az edzőtáborban valószínűleg kevesebb lehetőséget fog kapni. A közelmúltban igazolt Jason Vander Laan egy érdekes játékos, egy termékeny egyetemi irányító, aki még mindig tanulja, hogyan lehet konzisztens blokkoló, de látszólag már jól igazodik a játék elkapó aspektusaihoz.

Forrás:

Carolina Panthers Magyar Szurkolói oldal

facebook.com/panthershun és panthershun.gportal.hu