A Dalton-Green páros túl sok volt a Ravensnek

AFC északi rangadó, két veretlen csapattal, jobb leosztásban nem is indulhatott volna az NFL 2018-as szezonjának második fordulója. Egyik oldalt a házigazda Cincinnati Bengals, amely nagy csatában szerezett komolynak kinéző skalpot Indianapolisban, míg a másikon a Baltimore Ravens, amely egyszerűen átgázolt a liga leggyengébb együttesén, a tavaly még play-offba jutó Buffalo Billsen. Ám az első játéknap igen csak csalóka volt a Hollók számára, hisz a lila-feketék első komolyabb megmérettetésükön 34-23-ra alulmaradtak csoport riválisukkal szemben.

andy.jpg

 

A találkozó előtt, a nyitó meccseket látva, elég sokan (köztük jó magam is) azt várták, hogy a Baltimore folytatja menetelését, és ha nem is simán, de behúzza a Királynő Városában tett látogatását. Ehhez minden adott volt, hisz a Bengals védelméből hiányzott az eltiltott sztár linebacker Vontaze Burfict, és úgy tűnt idén John Harbaughék komoly támadóerőt tudhatnak magukénak (Bills ellen 369 jard és hat TD). Hogy még sem lett a meccsből egy végletekig kiélezett csata, arról egyrészt tehet Joe Flacco (a vendégek irányítója kétszer is eladat a labdát), illetve az ismeretlennek aligha nevezhető Andy Dalton-AJ Green páros. A Bengals két sztárja az első félidőben 17 perc alatt elintézte a meccs kimenetelét, amikor is tökéjre vitte Bill Lazor támadókoordinátor játéktervét:

 

 

Green ebben az időszakban tarthatatlan volt, ami annak is volt köszönhető, hogy a vendégek top cornerbackje, Jimmy Smith továbbra is eltiltását tölti, míg a pálya közepét uraló CJ Mosley lábsérülés miatt hamar kiszállt a játékból.  A Cincy 21-0-s rohanását kivetően összekapták magukat Harbaugh játékosai, ám mielőtt bármi feltámadásra esélyük lett volna, Dalton lehűtötte a kedélyeket:

 

  

A második játékrészben aztán a Ravens védelem összekapta magát, és a meccs legszebb jelentének köszönhetően sikerült öt pontra faragni a hátrányt:

 

  

Ám amikor nagyon kellett a Cincy D állta a sarat, és Randy Bulllock két mezőnygóljával sikerült bebiztosítani a győzelmet. A meccsen ki kell emelni még két meghatározó elemet. Az egyik Joe Mixon személye. A Bengals másodéves futója ugyan nem szakította szét a statisztikát (21 próbálkozás 84 jard), ám az Oklahoma egyetem korábbi üdvöskéjére bármikor számíthatott Marvin Lewis vezetőedző. A másik elem pedig a vendéglátók támadófala. Ez az egység tökéletesen tette a dolgát, egy sacket sem engedélyezett a mindig veszélyes Ravens védelemnek, így Andy Dalton nyugodtan tudott operálni, ami meg is hozta a gyümölcsét.