Mahomes megállíthatatlan

kc.jpg

Ellentétes előjellel várta a második fordulót a Pittsburgh és a Chiefs. A házigazda Steelers csak döntetlenre volt képes a továbbra is gyengécske Browns ellen, míg a Kansas City győzelemmel debütált a Chargers otthonában az újoncirányító Patrick Mahomes vezetésével. A játéknap egyik rangadója aztán igazi pontháborút hozott, aminek végén, némi meglepetésre, a vendégek örülhettek.

A védelem nyeri a bajnokságot, szokták mondani az okosok, ha az NFL-ről beszélnek. Ez a közhely természetesen nem véletlenül alakult ki az amerikai fociban, hisz ha nincs ki megállítsa az ellent, akkor baromi erősnek, és kreatívnak kell lennie a támadásoknak, hogy végi bírjuk a pontpárbajt. Így érezhették magukat a Heinz Fieldre kilátogatók is, amikor az első negyed végén 21-0(!)-ás Kansas City-vezetést mutatott az eredményjelző. A kőkemény védelméről elhíresült Steelers az első 15 percben közelről nézte végig, ahogy a piros-fehérek háromszor is végig mentek a pályán, és mindannyiszor hét-hét ponttal lettek gazdagabbak. Mike Tomlin fiai azonban nem zuhantak össze, és egy hasonlóan őrült második negyeddel kiegyenlítettek. Tiszta őrület, félidő 21-21!

A folytatásban a hazai szurkolók azt várták, hogy kedvenceik maguknál tartják a kezdeményezést, és megszerzik a 2018-as év első győzelmét. Nos, nagyot tévedtek. Az ifjú Mahomes ugyanis újra begyújtotta a rakétákat, és a második játékrészben kiosztott újabb három TD, amivel idén már tíznél(!) jár, ami egyben liga rekord is, hisz egyetlen QB sem tudott az első két meccsén ennyi hétpontost összehozni:

 

 

Ben Rothlisberger-ék minden megpróbáltak, hogy tartani tudják a tempót Andy Reidékkel, ám ezen a napon a megszerezett 37 pont (475 jard és öt TD) kevésnek bizonyult az üdvösséghez. A Kansas sorozatban második idegenbeli találkozóját is megnyerte, ezúttal 42-37-re, és így vezeti az AFC nyugati csoportját. Mike Tomlinéknak pedig komolyan össze kell szedniük magukat, mert, a sorsolásukat látva, előfordulhat, hogy októberre a Pittsburgh kiesik a rájátszásért folytatott harcból, ami hatalmas meglepetés lenne, és egyben a Mike Tomlin-éra végét is jelentené.