Brady 500!

dotn8r1xkaaocam.jpg

A papírformának megfelelően hazai győzelem született az NFL ötödik játékhetének csütörtök esti, nyitómérkőzésén. Tom Brady kiosztotta 500. touchdown passzát, Josh Gordon elkapta első hatpontosát, a Pats pedig immár pozitív, 3-2-es mérleggel áll.

 

Már eddig is egyértelmű volt mindenki számára, hogy Tom Brady-nek helye lesz a Hírességek Csarnokában. A New England irányítózsenije csütörtök hajnalban pedig újabb érvvel szolgált arra vonatkozóan, hogy miért is kell őt a legnagyobbak között emlegetni. Az Indianapolis ellen ugyanis kiosztotta pályafutása 500. touchdownpasszát!!!

 

Ezzel igen előkelő társaságba került, hiszen korábban csak két játékosnak sikerült átlépnie ezt a határt. Az örök ranglistát Peyton Manning vezeti 539 hatpontos átadással, a második pedig egy bizonyos Brett Favre 508-al. Az 500-asok triója egyébként még az idén kvartett lesz, mivel Drew Brees 496 TD-vel áll a lista negyedik helyén.

 

 

Brady rekordot jelentő, 34 yardos átadását a negyedik negyed elején a nemrég megszerzett Josh Gordon kapta el, aki ha már idén nem is csinál semmit, akkor is része lesz a Pats történelmének. De térjünk vissza Bradyhez! A 41 éves klasszis ugyanis egy passzal mindjárt két legyet ütött, mivel amellett, hogy csatlakozott az ötszázasok klubjához, megdöntötte Vinny Testaverde rekordját is, hiszen Gordon volt a 71. játékos, aki TD-passzt kapott tőle.

 

Nézzük néhány érdekes tényt mindezek után:

  • Brady első TD-passzát Terry Glenn-nek osztotta ki 2001 október 14-én.
  • Brady egyike annak a két játékosnak, aki egy idényen belül 50 TD-t tudott passzolni. A másik ugyebár Manning.
  • A leghosszabb TD átadása 99 yard volt, 2011 szeptemberében Wes Welker kapta el a csoportrivális Miami ellen.
  • Az 500-ból 76 passzt Rob Gronkowski kapott el.
  • A Buffalo Bills pedig a kedvenc ellenfele, ellenük eddig 68 touchdown osztott ki

 

 

Kicsit azért beszéljünk a Colts elleni mérkőzésről is. A Patriots végig kontrolálta a pályán zajló eseményeket, a sérülésektől tizedelt vendégcsapat ehhez csak asszisztálni tudott, még ha a 38-24-es végeredmény mást is sejtett. Sonny Michel 98 yardot futott és szerzett egy TD-t, míg Brady (3TD, 2 INT) nyolc különböző játékosnak passzolta a labdát. Legtöbbször James White volt a célpont (10 elkapás, 1 TD), a sérült bokával szereplő Gronkowski 75 yardot termelt, az eltiltása után visszatérő Julian Edelman pedig 7 elkapás 57 yarddal zárt. Utóbbival a Pats jobban tudja majd variálni a passzjátékokat, a futásokat pedig a Michel, White kettős megoldja, habár White inkább már WR-ként funkcionál.

 

Szóval gyenge kezdés ide vagy oda, a Pats most már kezd régi önmagára hasonlítani, és ha bárki kételkedett benne, hogy idén is topcsapat lesz, akkor az most gondolja át újra korábbi véleményét.

 

El Fary