Kár a Bucs első félidei, teljes védelmi impontenciájáért

I.negyed: Mindkét csapat egy-egy touchdown drive-val nyit. Jameis szokásos célpontját, Cameron Brate-et találja meg 15 yardról, míg az ellenfélnél Mohamed Sanu tesz bolonddá három Bucs védőt is. A különbség csupán annyi, hogy amíg Catanzaro mellé durrantja az extra pontot, addig a Falcons él a plusz egy pont lehetőségével. 7:6 oda.

II.negyed: Folytatódik a teljes fejetlenség a Bucs védelmében és ezt Matt Ryan-ék kétszer is megbüntetik. Először Ito Smith száguld át a védőkön 14 yardon keresztül, majd Ryan Smith-nek sikerül Austin Hooper mellé ugrania szerelés gyanánt. Mindkettő megmozdulás hat pontot ért a Falconsnak. Közben persze Jameis Winston is eladja a labdát, miközben egy mélységi passzt próbál elengedni DeSean Jackson felé. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy a Sólymok kiszorított helyzetben, saját egy yardosukról kell, hogy induljanak, s csakhamar át is kell rúgniuk a labdát a Kalózoknak. Ezt a két perces szünet után O.J. Howard jóvoltából már kihasználja a Bucs. Howard TD-je után 19 másodperc volt a szünetig. Ez persze, hogy kellő idő volt Ryanéknek, hogy field goal-ig jussanak. Tulajdonképpen amit az ellenfél irányítója passzolt az célba ért. 13:24 a szünetben.

III.negyed: Valami szemmel láthatóan történhetett az öltözőben, mert a Falcons pontképtelen marad ebben a játékrészben. Igaz a Bucs is csak egy 35 yardos field goal-ig jut. Persze ehhez az is kellett, hogy Jameis egy másik drive végén, az ellenfél célterületén egy védő sisakját találja el. Arról a labda a fellegekbe pattanva pedig egy másik Falcons védő ölébe hulljon. 16:24 még mindig az ellenfélnek.

IV. negyed: Egy Bucs TD drive vezeti fel a finist. Chris Godwin a passz elkapója, a két pontos kísérlet azonban nem jár sikerrel. A Falcons is eljut a célterületig, Tevin Coleman 6 yardos elkapása révén. Válaszolni tud a Bucs, igazi vadnyugati pisztolypárbaj alakul ki. Ezúttal Peyton Barber 5 yardos elkapása váltódik át TD-re. Itt aztán megszakad a Td-k sora, a Falcons egy 57 yardos mezőnygóllal növeli előnyét. Van még majd egy perc és támadásba lendül a Bucs offense gépezete. Szépen is haladnak, de az idő kevés, a mezőnygól pedig nem elég. Az utolsó pillanatban még Mike Evans is megpróbálja odalöbbölni a labdát az ajtó-ablak helyzetben álló DeSean Jackson elé, viszont a labda pontatlan és kipattog a pályán kívülre. Itt a mese vége.

Lehet ezt a meccset úgy is nézni, hogy ha nincs Jameis két labdaeladása nyerhetett volna a csapat. Én azonban inkább nézem úgy, hogy a Bucsvédelem volt újfent töketlen, főként az első félidőben. Jameis azért nem játszott rosszul és csak leadogatott négy TD passzt. Kár lenne ezt az ő nyakába varrni. A védelem azonban a mérkőzés java részében katasztrófa. Sokszor úgy érzi az ember, hogy olyan, hogy passz elleni védelem nincs is. Mike Smith nem sokat javított a renoméján tegnap este.

Forrás:

Bucs Blog

buccaneershun.wordpress.com

Fotó: nola.com