A Saints megszerezte a Giants elsőkörös védőjét

A New Orleans Saints tegnap megerősítette a cornerback sorát. A korábbi pletykákkal ellentétben nem a sivatagból  (Arizona Cardinals védője Patrick Peterson) hanem a nagy almából érkezett az erősítés. A New York Giants két évvel ezelőtti elsőkörös választottját, Eli Apple-t szerezték meg.

A Saints a cornerbackért átadja a jövő évi negyedik körös és a 2020-as hetedik körös választását. Apple a 2016-os Draft 10. választottja volt és jó újonc szezont futott. Tavaly már csak 11 mérkőzésen lépett pályára és finoman szólva sem volt népszerű csapaton belül. A safety Landon Collins egyszerűen "rákként" jellemezte a nem kedvelt csapattársát.

Apple idén öt mérkőzésen tudott pályára lépni mert két mérkőzést ki kellett hagynia ágyéksérülés miatt. Az idei alapszakaszban 23 tackleje, 5 levédekezett passza és 1 kierőszakolt fumbleja volt. A Pro Football Focus posztjának 55. játékosaként rangsorolta.

Várhatóan Marshon Lattimore mellett egyből kezdő lesz az új csapatában is. A tavalyi év újonc védőjátékosa mellett Ken Crawley szerepelt az idén de finoman szólva sem teljesített a legjobban. A PFF ugyanazon a listán a 105. helyre tette. Az igazsághoz azért hozzá tartozik, hogy Lattimore közel sem úgy játszik mint tavaly és a védőegység passz elleni védekezése is csak a liga 28. helyére elegendő.

nfl.com, Fotó: twitter.com