Akiért esetleg még érdemes lehet trade-elni Tampában

bradleyroby.jpg

Durván egy hét van még abból a határidőből, ameddig a csapatok cserélhetnek egymással. A mostani piac főleg elkapók és a defensive back-ek tekintetében mondható bővebbnek, míg csapat szinten az Oakland Raiders és a hírek szerint a Denver Broncos árusítja legtöbb játékosát.

A Buccaneers elkapók tekintetében jól áll, ugyanakkor a defensive back-ek tekintetében dacára a draftolt játékosoknak nem áll túl fényesen. Itt főleg a minőséggel vannak bajok és Brent Grimes sem tündököl már régi fényében, vagyis meg kellene találni az utódját.

Erre talán alkalmas alany lehetne Bradley Roby a Broncos cornerback-je. Roby már az idén is 15 szerelés mellett rendelkezik 7 levédekezett passzkísérlettel és 1 interception-nel. A játékos 2014-ben az első kör végén került a ligába, vagyis szerződése lejár, hiszen ötödik éves opciója nincs lehívva. Az idén 8,5 milliót keres. Nagyjából ennyit, talán kicsivel többet kellene adni neki egy új szerződés alkalmával.

Hogy mit érhet egy csere alkalmával? Egy első kör azért túl nagy áldozat lenne, azt gondolom. De egy második kört szerintem gondolkodás nélkül fel lehetne érte áldoznia a Bucsnak. Főleg annak tudatában, hogy Jason Licht-nek mennyi melléfogása volt már a draft második körében. Így pedig biztosan nyerhető egy kipróbáltan jó képességű cornerback.

Forrás:

Bucs Blog

buccaneershun.wordpress.com