Adrian Peterson a régi volt a Giants ellen

Nem tudom meddig fog még mélyülni a gödör, de nagyon remélem, hogy közelítünk az aljához. A szezon talán eddigi leggyengébb teljesítményével sikerült előállni a Redskins ellen és a félidőhöz érve talán nekünk van a legnagyobb esélyünk arra, hogy megszerezzük az 1/1-es választási jogot.

Végigmenni a mérkőzés történésén itt már nem nagyon érdemes, gyakorlatilag minden héten ugyanazt lehetne leírni. Egy megdöbbentő dolgot azonban mégis fel kell jegyeznem. Upgrade volt Chad Wheelerhez képest Ereck Flowers, Patrick Omameh-t pedig a John Greco-Spencer Pulley páros múlta alul. Most volt a leggyengébb a támadófal ami nem is csoda, hiszen az alapcsapat színvonala sem az eget verdesi és a sérülések miatt ebbe is bele kellett nyúlni, a washingtoni D line pedig jó erőkből áll.

Azzal kezdte a nyitó sajtótájékoztatóját Dave Gettleman, hogy javítani kell a támadófal színvonalán. Be is tartotta az ígéretét, egy teljesen új formációval vágtunk neki a szezonnak. A módosításoknak köszönhetően azonban szinte rosszabb lett az egység, de jobb semmiképp sem. GG WP ahogy mondaná a kocka. Nem szeretem Manninget bántani, hiszen a franchise egyik ikonjáról van szó, de ő is rászolgált a faszkorbácsra. A red zone-os interceptionnél fogalma sem volt róla, hogy man vagy zone coverage ellen játszik, úgy bevitték a málnásba mint egy újoncot.

A full üres elkapókról nem is beszélek, több olyan játékot is láthattunk ahol egy nagyszobányi helye lett volna a célpontjának, az irányítónknak pedig kivételesen 3-4 másodperc, mégsem sikerült abszolválni az átadást. Átlagban benn hagy Eli 7-10 pontot idén. Azt pedig hagyjuk is mikor nem dobta meg a hosszú passzt OBJ-nek úgy, hogy csak egyedül védekeztek rajta. Annak az OBJ-nek, aki tegnap ismét varázsolt. Sokak szemében nem ő a legszimpatikusabb játékos és a mentalitásában valóban nem ő a következő Larry Fitzgerald, de ilyen teljesítmény után egy szavunk se legyen rá. Ellenben Evan Engram jó úton halad a busttá válás felé, bár azt azért megkérdezném, hogy miért nem lehet őt vertikális célpontként is használni?!

A védelemre nem szabadítanám rá a sortüzet, ennél jobb teljesítményt szinte képtelenség kipréselni belőlük. Tele vagyunk UDFA játékosokkal, köztük olyanokkal akik vagy mostanában kerültek fel az aktív keretbe vagy a padot koptatták. Most már a pályán is fogjuk tartani őket, nekik pedig nincs más dolguk mint minél kevesebbet hibázni és élni a lehetőséggel. Persze azért itt sem kerek minden, legszívesebben a falba vertem volna fejem a Peterson touchdownnál a végén. Tudtuk, hogy futnia kell a Redskins-nek, 6 másodperccel az idő lejárta előtt álltak fel, a játékot nem tudták volna áthívni erre benyeljük. Ez azért olyan pillanat amely képes lerombolni az addig felépített pozitív összképet.

Ez egy ilyen szezon, naivitás lenne várni bármi javulást. Továbbra is az NFL leggyengébb csapatai között vagyunk, de legalább belátták odafenn, hogy újjáépítésre van szükség. Igaz ezzel elszúrtunk egy évet és jó pár dollármilliót égettünk el a fizetési plafon alatt, de talán olyan változásokat láthatunk majd végre amelyek valódi fejlődést hoznak. Közben pedig Josh Rosen meccset fordított a negyedik negyedben.

Forrás:

Magyar New York Giants Blog

giantsfootball.blog.hu