Andy Dalton szezonja is véget ért

A Cincinnati Bengals fájó vereséget szenvedett vasárnap este a régi rivális Cleveland Browns csapata ellen. A vereségnél azonban sokkal fájóbb, hogy a mérkőzésen megsérült a csapat kezdőirányítója Andy Dalton és a tegnapi vizsgálatok eredménye szerint már nem tud pályára lépni az idei szezonban.

A Bengals, meglepetésre, jól kezdte az idei szezont de a kilencedik heti bye week utáni mindhárom mérkőzését elvesztette így jelenleg csoportja harmadik helyén áll. Még versenyben vannak a rájátszásért de ezt már Dalton nélkül kell elérniük mert a jobb hüvelykujjában elszakadt az ínszalag és a csapata sérültlistára tette az irányítót.

A Bengals padja nem bővelkedik a tehetséges irányítókban és Dalton távollétében a Browns ellen beugró Jeff Driskel lesz a csapat kezdőirányítója. A sérülés bejelentése után szerződtették Tom Savage szabadügynököt és ha minden kötél szakad akkor a gyakorlócsapatból felhozhatják az Oakland Raiders korábbi játékosát Connor Cook-ot.

A csapatnak igen vegyes a hátralevő sorsolása ugyanis az utolsó 5 fordulóban megmérkőznek a Denver Broncos, a Los Angeles Chargers, az Oakland Raiders, (ismét) a Cleveland Browns és a Pittsburgh Steelers csapatával is.

nfl.com, Fotó: twitter.com