Mit mondanak a Panthers szabadügynökei

Love többre is képes lehet?

Kyle Love nem a legnagyobb név a Panthers hosszú szabadügynök listájáról, de 2015 óta kulcsszerepet tölt be a Panthers csapatában.

A 32 éves defensive tackle egyike volt a Carolina legkövetkezetesebb defense játékosainak 2018-ban, minden meccsen játszott és 1,5 sack-je volt a három kierőszakolt fumble mellett.

"Nem feltétlenül mondanám, hogy ez volt a legjobb évem, de a játékok felnyitották néhány ember szemét és egy kicsit jobban felfigyeltek rám." mondta Love."Csak megpróbálom megcsinálni a játékot, amikor rajtam a sor és próbálok hozzájárulni a védelem sikereihez. Ez az, ami miatt itt vagyok."

Itt lesz 2019-ben is?

"Szeretnék visszatérni. Vissza akarnak hozni." mondta Love. "Hagyom, hogy az ügynököm lépjen elő és tegye a dolgát."

Love úgy véli, hogy „sok maradt” még benne. És hajlandó folytatni a tartalék szerepet - ha megfelelően megfizetik.

"Tetszik ez a szerep." mondta Love. "Mindenki kezdeni akar és „az a fickó” akar lenni, de nekem bármelyik megfelel."

A defensive line-nak újra kell építenie magát

Ha Love visszatér a Panthers-hez, egy olyan defensive line-hoz tér vissza, amely a csalódást jelentő év után javítani akar.

A Carolina defensive line-ja nagyon magasra tette a lécet azzal, hogy évről-évre hatékony pass-rush teljesítménnyel rukkoltak elő. 2017-ben a Panthers harmadik lett a bajnokságban 50 sack-kel. Egy évvel korábban a másodikok voltak 47-tel. Egy évvel korábban hatodikok 44 sack-et szerezve.

De 2018-ban a Panthers 35 sack-et szerezve csak a 27. helyen végzett.

"Jól kezdtünk, aztán ez átfordult. Elvesztettük a lendületet és nem tudtunk semmit sem csinálni." mondta a defensive end Mario Addison, aki kilenc sack-kel a csapat legjobbja volt. "Csak a D-line-ról beszélek és mi tartjuk magunkat a magasabb színvonalhoz."

Artis-Payne távozik?

A running back Cameron Artis-Payne kevés lehetőséget kapott azóta, hogy 2015-ben az ötödik körben kiválasztotta a Carolina.

Tehát igen, ő szívesen kipróbálná magát a piacon.

"Határozottan izgatott vagyok. Lehet, hogy találok egy lehetőséget arra, hogy tényleg játsszak." mondta Artis-Payne, aki 16 futással 56 yardot és egy TD-t szerzett, amikor Christian McCaffrey-t helyettesítette a szezon utolsó meccsén. "De kulcsfontosságú, hogy legyen munkám. Meglátjuk, mi történik. Tudom, hogyan működik ez a bajnokság. A megfelelő helyen kell lenned a megfelelő időben. Lehet, hogy visszajövök, ki tudja?"

100 százalék Van Roten-től

Greg Van Roten 2012-ben draftolatlan szabadügynökként érkezett a ligába a University of Pennsylvania csapatából. Hét év után először volt kezdő karrierje során és 2018-ban mind a 16 meccsen kezdett a Panthers csapatában left guard poszton.

Az évet úgy fejezte be, hogy ő volt az egyetlen játékos a Panthers csapatában, aki minden egyes snap során a pályán volt.

"Nagyon büszke voltam arra, ahogyan játszottam ebben az évben." mondta Van Roten. "Minden egyes héten egyre magabiztosabb lettem. Minden meccsen egyre jobban játszottam és ez az, amit akarsz."

Clark boldog, hogy itt lehet

Az offensive tackle Chris Clark azután csatlakozott a Panthers-hez, hogy Daryl Williams szezonja véget ért egy sérülés miatt az első héten, 13 meccsen volt kezdő a left tackle poszton, ez csak eggyel kevesebb a karriercsúcsától.

"Nagyon szerencsés vagyok. Végig úgy éreztem, hogy ki fogok kötni valahol és végül egy nagyszerű helyen kötöttem ki." mondta a 33 éves Clark, akinek nem volt munkája az edzőtábor és az előszezon alatt. "Egy olyan posztra kerültem, ami elég nehéz - a left tackle poszt. Nehéz a legjobb srácok, a legjobb sportolók ellen játszani minden héten."

"Folytatni akarom. Meglátjuk, mi kerül az asztalra - kapok-e ajánlatot vagy bármi ilyesmi. De először a testem kell rendbehoznom, aztán majd újrakezdhetjük."

Forrás:

Carolina Panthers Magyar Szurkolói oldal

facebook.com/panthershun és panthershun.gportal.hu