Nincs megegyezés Kyle Rudolph-al, küszöbön a távozása

Lehet, hogy egy korszak véget ér a Vikings csapatánál, ugyanis tegnap napvilágot látott a hír, miszerint a Vikings és Kyle Rudolph között folyó szerződéshosszabbítási tárgyalások sikertelenül zárultak le. Már csak egyetlen év marad Kyle Rudolph szerződéséből, amit még 2014-ben kötött a csapattal.

Utolsó évében 7,6 milliót keresne, de nagy esély van rá, hogy ezt másik csapat tagjaként fogja megtenni. Történt ugyanis, hogy a már egy ideje tartó szerződéshosszabbítási tárgyalások eredménytelenül zárultak.

Ezzel talán világossá vált, hogy újonc kora óta nálunk játszó TE a távozás mezejére lép. Az első jel az az volt, hogy az idei játékosbörzén a második körben elhoztuk Irv Smith Jr.-t az Alabama-ról, akit minden bizonnyal Rudolph utódjának szántak, de nem reméltük, hogy ilyen hamar.

Már mennek a találgatások, hogy melyik csapatnál is folytathatja a hamarosan 30 éves támadó. Legkézenfekvőbb célállomás a New England Patriots csapata lenne, ahol 3 pick is van a harmadik körben a jövő évi draftra, kérdés, hogy Spielman-nak elég lenne-e ez a felajánlott ellenszolgáltatás.

Ott van még a Rams is, aki elvileg már érdeklődött is játékos iránt, de hallani a Raiders és a Seahawks csapatáról is, mint lehetséges kérők.

Rudolph távozása biztosra vehető és a Vikings amennyiben jól akar járni az elvesztésével még idén el kell cseréje akár játékosra, akár draft választási jogra.

Forrás:.

Minnesota Vikings Hungary

vikingscountry.wordpress.com

Fotó: dailynorseman.com