A klasszis center 8 millió dolláros fizetésért tért vissza a nyugdíjból

Ryan Kalil visszatér a pályára. A Carolina Panthers korábbi centere az egész tavalyi szezont úgy játszotta végig, hogy ez lesz pályafutása utolsó éve majd vissza is vonult a szezon végeztével. Tegnap azonban bejelentették, hogy igen mondott a New York Jets hívására így visszatér az NFL-be.

A center visszatérése anyagilag is megéri ugyanis egyéves, 8 millió dolláros szerződés írt alá a Jets-el. Pályafutásának korábbi 12 szezonját a Panthers csapatánál töltötte, ötször beválasztották a Pro Bowl, kétszer pedig az All-Pro első keretébe.

A legfontosabb kérdés Kalil visszatérésével kapcsolatban, hogy vajon megússza-e sérülés nélkül a szezont. Tavaly pályára lépett az összes alapszakasz mérkőzésen de azt megelőzően két sérülések által hátráltatott szezont tudott le. Ráadásul két éve súlyos nyaksérülést szenvedett. Egyelőre nem lehet tudni, hogy mennyi garantált keresetet tartalmaz a szerződése de mindezek fényében biztosan óvatos volt a Jets.

nfl.com, Fotó: twitter.com