Még el sem kezdődött az alapszakasz de már most kijelenthető, hogy a New York Jets mondhatja magáénak az idei Draft legrosszabb választását. Ezt a címet a harmadik körös játékos, Jachai Polite kiválasztása miatt mondhatja magáénak akit már el is küldtek a keretszűkítéskor.
Még egy Dallas Cowboys játékos aki a Ezekiel Elliott, Dak Prescott, Amari Cooper trió előtt kapta meg a nagy szerződését. Amerika csapata megállapodott a támadófalemberével, La'el Collins-al a játékos hosszútávú szerződéséről.
Az AFC Keleti csoportjában a kérdés minden évben ugyanaz, vajon melyik csapatnak sikerült leszorítani a New England Patriots-t a trónról. A Foxborough-i csapat hosszú ideje uralja a csoportját és nagy meglepetésnek kell történnie, hogy december végén ne az Ő nevük szerepeljen a csoport első helyén.
A végső keret se a végső keret, derült ki miután megváltunk az eddigi punterünktől és másikat szerződtettünk. Matt Wile a tegnapi naptól már nem a csapat tagja, helyette a korábban Cleveland-ben teljesítő Britton Colquitt lett az új punterünk.
A Houston Texans mellett a Miami Dolphins is nagyon belejött a csereüzletekbe a hétvégén. Laremy Tunsil és Kenny Still elcserélése után tegnap megváltak linebackerüktől Kiko Alonso-tól. Az első két játékos elcserélésével szemben az utóbbi üzlet viszont senkit sem lepett meg.
Több oldalon is lehozták, hogy a New York Giants elküldte linebackerét B.J. Goodson-t és szerződtette a San Francisco 49ers-től elküldött linebackert David Mayo-t de a dolgok végül máshogyan alakultak. Elküldés helyett végül eltradelték a védőt.
Délután kiderült, hogy a New England Patriots sérültlistára tette elkapóját N'Keal Harry-t. A játékos bokasérüléssel bajlódik és a lista miatt minimum 8 hetet ki kell hagynia. A címvédő tavalyi elsőkörös választottjának bemutatkozására így továbbra is várnia kell a csapat szurkolóinak.
Andrew Luck visszavonulása miatt biztossá vált, hogy irányítót fog szerződtetni az Indianapolis Colts vezetősége. Hosszas keresgélés után végül Brian Hoyer-re esett a választásuk. A veterán irányító azonban nem kezdőnek, hanem Jacoby Brissett cseréjének érkezik új csapatához.
A Houston Texans szombaton egy tradeel megszerezte a Miami Dolphins offensive tacklejét Laremy Tunsil-t ami Matt Kalil állásába került. Az idén márciusban szerződtetett korábbi elsőkörös támadófalembert ugyanis tegnap elküldte a Texans.