Akik túlteljesíthetik az elvárásokat a Giantsnél!

Közeleg a 2023-as szezon, alig több mint egy hét van hátra az első mérkőzésünkig. A következő két bejegyzésben kiválasztok 5-5 olyan játékost, akik túl-, illetve alulteljesíthetik az elvárásokat. Az előbbivel kezdek.

Daniel Jones

Meglepő lehet itt látni Daniel Jones nevét, hiszen a teljes NFL-ben nem sok olyan játékost tudnánk mondani, akinek ekkorát javult volna egy év alatt a megítélése. Megmutatta az irányítónk, hogy egy jó edzői stábbal kompetitív teljesítményre képes, idén pedig számos új célpontot kapott. A beszámolók és az eddig látottak alapján alaposan megjött Jones önbizalma és ha szerencsénk lesz a sérülésekkel, akkor még a vártnál is jobb játékra lehet képes.

Parris Campbell

Az idei nagy fogás lehet Campbell, bár azt már tavaly megmutatta a Colts-ban, hogy nem a játéktudása, hanem a tartóssága jelent problémát. Elsősorban slot elkapónak számít, de az oldalvonal mellett is bevethető és van egy sanda gyanúm, hogy ő lesz Jones kedvenc célpontja a harmadik downoknál. Azt már tudjuk, hogy mire képes Darius Slayton, de nem lepődnék meg, ha nem Isaiah Hodgins, hanem Parris Campbell nőne fel mellé (miközben természetesen Darren Waller hétről hétre brillírozik).

John Michael Schmitz

Már a draft előtt leírtam, hogy JMS a kedvenc falemberem idén és akkor sem bánkódtam volna, ha már az első körben őt választjuk. Nem sűrűn jön ki olyan játékos az egyetemről, aki hasonló képzettséggel rendelkezik és ugyan kezdetben szenvedhet kicsit a nagy testalkatú nose tackle-k ellen, de azt várom, hogy Andrew Thomas mellett ő lesz a második legjobb játékosunk az O line-ban.

Tre Hawkins

Jelenleg vele lehet definiálni a sleeper fogalmát. Hatodik körös rookie-ként a depth chart aljáról küzdötte fel magát a kezdőcsapat közelébe, hiszen senki ellen sem vallott szégyent az edzőtáborban. Háláltan tud lenni az élet az első éves cornerekkel, hiszen talán ezen a poszton tud a leglátványosabban bűnhődni egy-egy hiba után. Azt várom, hogy nem sok különbség lesz Banks és Hawkins között és hiába módosultak menet közben az elvárások, egy hatodik körös játékosnál mindig óriási dolog, ha már az első évében kezdővé válik.

Dane Belton

Korrekt játékidőt kapott a tavalyi szezon kezdetén, majd egyik pillanatról a másikra száműzetésbe került és csak a pálya mellől nézhette a defense-t. Az előszezonból kiindulva javulni tudott és abban brillírozhat, ami a legnagyobb hiánynak számított 2022-ben: a labdaszerzésekben. Vajon ő mutatja be a legtöbb INT-t idén?

Fotó:

New York Giants Hungarian Blog

giantsfootball.blog.hu