Az esti Bengals - Vikings mérkőzés felvezetése

Izgalmas meccs vár ránk a szombati napon, mikor a Vikings vendégeskedik a Bengals együttesénél. Mindkét csapat hajt a playoffra, de amíg a Vikings egyelőre a hatodik kiemelt az NFC-ben, addig a Bengals négyes holtversenyben van az AFC hetedik kiemelt helyéért.

Áttekintés

A most vendégeskedő Vikings egy hete még Las Vegas-ban lépett pályára, de arról a meccsről nem sok felidézésre méltó esemény van, nyertünk és kész, az hogy hogy az már más tészta. 3-0-ra nyert a Minnesota a Las Vegas ellen egy utolsó perces mezőnygóllal. Azért arra sokan kíváncsian vagyunk, hogy lesz-e akkor ponttermelés a mi részünkről is, mint a Raiders részéről, akik egy hete ugye pont nélkül távoztak a hazai pályáról, de most csütörtökön 63 pontot pakoltak fel a Chargers-nek, amibe annak a csapatnak a vezetőedzője és a sportigazgatója is belebukott, persze nem csak ebbe. Nem tudom, hogy tudunk-e 60 pontot szerezni a Bengals ellen, de igencsak meglepődnénk ha mégis.

A hazai magabiztosan verték a legutóbbi héten a Colts-ot, de előtte a Jaguars-t is sikerült legyűrniük hosszabbításban. Burrow kiesése után a korábban nálunk is megforduló Jake Browning lett a kezdő, akin nem látszott, hogy nincs túl sok tapasztalata, remekül helyettesítette a sérült Burrow-t.

A meccsről

Ki kell jelenteni, hogy a Vikings körüli irányító bizonytalanság, valamint az, hogy a támadófalból Brian O’Neill is kiesett a Raiders meccsen összeszedett bokasérülése miatt nem a mi csapatunkat tartják ennek a meccsnek az esélyesének, hanem a hazaiakat. Azt már tudjuk tehát, hogy nálunk Mullens kezd, aki múlthéten Dobbs rossz játéka miatt lett becserélve egy negyedre. Mullens hátsérülés miatt volt IR listán pár hetet, így csak annyi játékideje van, ami múlthéten volt. Az, hogy mennyire van összeszokva az elsőszámú támadókkal hatalmas kérdőjel és most ugye, hogy szombaton játszunk egy nappal kevesebb idejük volt egymással készülni. Nem lesz ott tehát O’Neill és nem lett ott a kezdő futó Alexander Mattison sem, aki szintén a Raiders ellen sérült meg. Eljött az ideje, hogy meglássuk mire képes Chadler. Mattison-nak amúgy sincs valami fényes idénye, de erről egy másik bejegyzésben értekezünk. Szóval Chandler kezd, mint futó, akinek voltak villanásai és ahhoz képest mennyire limitálva volt jól teljesített. Másodjára tér vissza Jefferson, aki a múlthéten mindössze két elkapás után kórházban kötött ki. Szerencsére a mellkas sérülése nem volt végül komoly, így saját elmondása szerint játszani fog, de majd meglátjuk, mert ezt már hallottuk idén párszor.

Nem tudjuk, illetve nagyon nagyon kevés tapasztalatunk van arról, hogy miként muzsikál a támadósor Mullens irányításával. És bár a Bengals védelme nem elit, azért vannak ott is jól játszó játékosok.

sportmania.png

Ahol talán nekünk nem lehet bajunk az a védelmünk. Flores irányításával mintha megújult volna a csapategység. Ahhoz képest, hogy tele van vágva fiatallal és nem annyira rutinos játékossal remekül játszanak. Többek között az elmúlt 12 negyedben csak 1 TD-t tudtak ellenük szerezni, de a védelmeket csak ünnepnapokon engedik a vörös zónán belül, ráadásul onnan gyakran vissza is tolják őket mezőnygól távolságra vagy messzebb. Persze köszönhető ez annak is, hogy minden csapatnál többet megyünk blitzelni, de ha ez a taktika, akkor ez a taktika. Nyilván van olyan támadósor, akik ellen nem mindig jön be, de azért mind ellenféllel szemben tudott kellemetlen perceket okozni a támadóknak.

Burrow ugye megsérült, helyette Browning a kezdő, aki nálunk is járt, igaz minden évben csak a tartalékcsapat tagja volt. 2021 óta van a Bengals-nál és idén hárul rá először komoly feladat. Ezt jól kezeli, nem látszik rajta, hogy idén van vele szemben komoly elvárás. A támadójátékot rászabták és ebből két győztes meccset tudott kihozni, tehát nem elveszett a Bengals sem. És nem is lehetnek, mert a rájátszásért küzdenek, de velünk ellentétben, aki jelenleg meccselőnnyel várják ezt a hétvégét, a hazaiak négyes holtversenyben küzdenek az utolsó wild card helyért.

Sérülésjelentés

Nincs tehát O’Neill, sem Mattison, sem pedig Nailor akit Mullens gyakran keresett a múlthéten. Kérdéses besorolást kapott Jefferson és Reed, az ú játékuk nem biztos, bár Jefferson nagyon játszani szeretne. A másik oldalon csak Bachie kapott kérdéses besorolást, így a Bengals nagy hiányzóval nem kell számolnia.

Múltidézés

Az örökmérleg teljesen kiegyenlített, mert mindkét csapat 7-7 alkalommal tudott a másik ellen nyerni. Az utolsó 5 meccset nézve a Bengals vezet.

Tipp a mérkőzésre

Csak a csapathűség kedvéért azt mondanám, hogy nyerünk, de nem az nem lenne őszinte. A kialakult helyzet és elnézve az elmúlt három mérkőzésünket nem látok sajnos sok esélyt arra, hogy ma nyerni fogunk. Nem feltétlenül aláz meg majd nagyon a Bengals, de szerint hazai siker fog születni.

Vikings 17, Bengals 31

Tippelőink is elég megosztottak, de ők bizakodóbbak is 17-14 arányban Vikings sikerre voksoltak.