Minnesota Vikings edzőtábor jelentés - A kilencedik nap
A pénteki edzésen voltak jó és rossz dolgok egyaránt. Pénteken főleg a délutáni edzésen nagyon meleg volt, volt akit emiatt kórházba kellett szállítani. Így is sok ember látogatott ki a nyilvános edzésre. Szép elkapások, nagyszerű szerelések ötvöződtek ezen a meleg augusztusi napon.
Rövid jegyzetek …
Ponder passzainak 69%-a volt pontos a pénteki napon, 11/16 sikerült neki, összesen pedig 33/53-as mutatóval áll.
Jared Allen megküzd rendesen Matt Kalil-al, saját bevallása szerint ez a legkeményebb edzőtábora eddigi karrierje során.
A kicker Balir Walsh szépen fejlődik 17 fieldgoal-t értékesített 18 kísérletből. Ezek 43 és 55 yardos távolságból kerültek lövésre.
Antoine Winfield újra pihent, így ismét Chris Carr kezdett az ő helyén.
Everson Griffin defensive tackle-ként játszott a pénteki edzéseken.
Sérülésekről …
Adrian Peterson még mindig nem a csapattal edzett, pénteken lépcsőzött.
Kevin Murphy-t hőguta miatt kórházba szállították, de már jól van.
DeMarcus Love vállsérülés miatt kihagyta a pénteki edzéseket is, akárcsak Pat Brown aki térdsérülés miatt hiányzott egész nap.
Jeff Charleston MRI vizsgálaton vett rész a bokasérülése miatt.
Josh Robinson már a 7 a 7 elleni játékban részt vett de csak kevés lehetőséget kapott nehogy rásérüljön a sérülésére.
Robert Blanton térdsérülése miatt még mindig nem edzett.
Kamar Jorden csuklósérülés miatt kihagyta a pénteki edzést.
Geoff Schwartz sérvet kapott, így 4-6 hét kihagyás vár rá.
Sérülések sújtják csapatunkat főleg a támadófalban. Boka, váll és térdsérülések, hőguta és még egy sérv is. Nincs szerencséjük az O-line-nak. A Vikings ezért ma két új falembert hozott a csapathoz. Bridger Buche-t és Grant Cook-ot. Ezért két játékost a WR A.j. Love-ot és a DE Eric Latimore-t el kellett küldeni.
Egyéb történések …
Joe Webb a Vikings második számú irányítója jól áll passzok terén 38/56. Rosenfels 19/34 és a negyedik számú irányító Bethel-Thompson 5/13-al áll összesen a héten.
Stephen Burton egy 30 yardos passzot kapott el és szerzett vele TD-t csapatának.
Burton most tért vissza sérüléséből és máris lenyűgözte az edzőket teljesítményével, a fent említett 30 yardos elkapás mellett még bemutatott néhány igazán szép elfogást.
Greg Childs a kezdeti nehézségek és pontatlanságok után kezd belejönni a játékba és egyre ügyesebben mozog a pályán mint elkapó.
Eric Latimore elküldésével Tydreke Powell és Anthony Jacobs előtt ott a lehetőség a bizonyításra.
A kilencedik napról készült legjobb felvételeket ide kattintva megtekinthetitek a Vikings oldalán.
Ma a Vikings éjjel tart edzést, ami azt jelenti, hogy a szokásos 22 órás kezdés helyett éjjel 2-től lehet élőben követni a csapat edzését, amit természetesen a Vikings Country Network csatornán élőben közvetítünk majd.